„Míg más nemzedékeknél volt egyfajta egészséges rivalizálás, egymás közötti zrikálás, addig az 1980 után született lírikusoknál úgy tűnik, ez nincs, sőt, mintha a generációs tudat mellett ott lenne egy szakszervezeti attitűd is, egymás promózása…
Szakszervezeti attitűdről szerintem semmiképp nem beszélhetünk. Lazábban vagy szorosabban szerveződő költői csoportosulások azonban léteznek, ezek tagolják ma is, mint mindig, az irodalmi teret. Bizonyára az internetes folyóiratok, fórumok és blogok is szerepet játszanak abban, hogy az utóbbi évtizedben erősödött az irodalom közösségi (mediális) jellege, és nem kizárólag folyóiratok köré szerveződő csoportok jönnek létre. Ami az egészséges rivalizálást illeti, a zrikálás lehetőségétől szerintem az a politikai és közéleti kultúra fosztotta meg a fiatal generációkat, ami az ország totális kettészakításáért is felelős. Itt már minden élesben megy.
Miért jöttek létre az irodalmon belül is »párhuzamos társadalmak«, gyakorlatilag a harmincöt év alattiaknak alig van kapcsolata az idősebb korosztályokkal, és szinte nincs is átjárás, ugyanígy »intézményi« szinteken sem…
Én számos olyan idősebb szerzővel és szerkesztővel tartom a kapcsolatot, akik aktívan figyelemmel kísérik a fiatalokat. A többiek, akikre te gondolsz, lehet, hogy szintén követik őket, csak nehezen kommunikálnak. Van egy olyan meglátás is, amit én nem feltétlenül osztok, hogy a kétezres évek poétikai fordulatával az idősebbek nem nagyon tudtak azonosulni. Azt viszont én is tapasztalom, hogy sokan nem értik, mi fogja meg a középiskolásokat a slam poetry-ben. Szerintem mind a zárt - ha úgy tetszik »új titokzatos«, vagy »új komoly« - poétika, mind pedig a személyesebb - olykor hiperérzékeny, egyszerre a közéleti költészet után maradt űrt is kitölteni igyekvő - slam poetry megjelenéséért az egyre radikalizálódó kulturális és közállapotok felelősek.
Az előbbit cifrázom: az idősebb írók, költők jelentős része nem tartja sokra a slamet, csak azért nem szólják le nyilvánosan, mert nem elegáns a fiatalokat piszkálni. Mit gondolsz, mi az oka az idősebb pályatársak elutasításnak?
Megint csak azt kell válaszolnom, hogy számtalan olyan negyven feletti írót ismerek, aki elismeri a slam poetry érdemeit. A konzervatívabb, hagyományos esztétikák felöl közelítő irodalmárok pedig érthető módon nem tudnak mit kezdeni a slam poetry performativitásával, vagy a költészet demokratizálása felé irányuló törekvéseivel. A slamet véleményem szerint a színház, azon belül is a teatralitás és performativitás koncepciók felöl érdemes olvasni, amit sokan, akik csak az elhangzó szövegek líraelméleti vagy -történeti elemzésére szorítkoznak, elszalasztanak. A slam poetry éppoly kevéssé tekinthető egységesnek színvonalát, vagy irányzatait tekintve, mint a hagyományos, akadémikus költészet. Itt is vannak kiemelkedő tehetségek, és vannak műkedvelők, akik csak szeretnék kipróbálni magukat a színpadon. A legszembetűnőbb különbség azonban az, hogy a slamben rendszerint a nézők soraiból választott, közönségzsűri dönt, nem pedig egy előre kijelölt szerkesztőbizottság. Ez természetesen magában hordozza a színvonal hullámzásának veszélyét, ugyanakkor olyan szempontoknak is teret enged, amit a hagyományos esztétikák nem ismernek, vagy elutasítanak.”