Itt már minden élesben megy

Megint csak azt kell válaszolnom, hogy számtalan olyan negyven feletti írót ismerek, aki elismeri a slam poetry érdemeit. A konzervatívabb, hagyományos esztétikák felöl közelítő irodalmárok pedig érthető módon nem tudnak mit kezdeni a slam poetry performativitásával, vagy a költészet demokratizálása felé irányuló törekvéseivel. A slamet véleményem szerint a színház, azon belül is a teatralitás és performativitás koncepciók felöl érdemes olvasni, amit sokan, akik csak az elhangzó szövegek líraelméleti vagy -történeti elemzésére szorítkoznak, elszalasztanak. A slam poetry éppoly kevéssé tekinthető egységesnek színvonalát, vagy irányzatait tekintve, mint a hagyományos, akadémikus költészet. Itt is vannak kiemelkedő tehetségek, és vannak műkedvelők, akik csak szeretnék kipróbálni magukat a színpadon. A legszembetűnőbb különbség azonban az, hogy a slamben rendszerint a nézők soraiból választott, közönségzsűri dönt, nem pedig egy előre kijelölt szerkesztőbizottság. Ez természetesen magában hordozza a színvonal hullámzásának veszélyét, ugyanakkor olyan szempontoknak is teret enged, amit a hagyományos esztétikák nem ismernek, vagy elutasítanak.”