Hatalmas köszönet a rendőrfőhadnagynak

„Hét hónapos terhesen, a szíve alatt hordott gyermeke életéért rettegve érkezett ma nyolc napi gyaloglás után Röszkénél Magyarországra az iraki Najida.

Komoly fájdalmai voltak, és harmadik napja nem érezte a baba életjeleit.

Amikor a mentők a határon uralkodó káosz közepébe megérkeztek, kiderült, csak Najidát szabad a szegedi kórházba vinniük az ultrahangos vizsgálatra. A férjét, Arlyt és a 2 éves kisfiukat, Rafit nem.

Feleségnek és férjnek elszakadni egymástól egy ilyen helyzetben önmagában is gyötrelem. Ám ők menekültként még azt is kockáztatták volna, hogy egymás nyomát veszítik, és akár hetekig nem találják meg a másikat.

Hatalmas köszönet annak a rendőr főhadnagynak, aki ezt nem engedte!

Ő hívta a mentőket, s amikor soká késtek, még egyszer rájuk telefonált, hogy merre járnak, csak hogy a kismamát és a férjét megnyugtathassa. Látszott, őszintén aggódik az anyukáért.

Majd miközben a mentőorvosokkal egyeztettünk, egyszer csak ott termett ismét mellettünk, és közölte, hogy minden rendben, az apuka is megy a kórházba, és egy rendőr lesz vele, amíg ki nem derül, mi van a feleségével. Jött máris az ijedt kérdés: és a kisfiú? „Milyen kisfiú? Ő is hozzájuk tartozik? Akkor ő is megy” – döntött pillanatok alatt a főhadnagy.

És a két autó perceken belül már úton is volt Szeged felé...”