Hoppá, vége a Cinknek!

„Ennyi volt, mi nagyon jól szórakoztunk majdnem végig, remélem, néha ti is.

Amerikai cégnek szinte felsorolhatatlanul sok okból jó dolgozni. A dolog egyik, talán nem annyira nyilvánvaló előnye, hogy milyen villámgyorsan rúgják ki az embert. Tegnap délelőtt hívott fel Nick Denton tulajdonos, egy 5 perces telefonbeszélgetés keretében elmondta, hogy vége a Cinknek, ma már ki is posztoltam, és holnap, miután bevittem Mirikét a suliba, már vissza is fekhetek pótaludni.

Oké, ez nem OLYAN kirúgás volt, hanem feloszlatták a bitliszt, de a dolgot akkor is lenyűgöző ilyen közelről figyelni.

Az egész csak elsőre hangzik kegyetlenül, valójában óriási megkönnyebbülés, hogy nem kell kellemetlen módon húzni-halasztani a folyamatot, így az ember azonnal a jövővel tud foglalkozni, ahelyett, hogy a múlton kérődzne. 

(...)

A Cink azért szűnik meg csak így hipphopp, mert eleve nem normális sajtótermék volt, hanem alkalmi projekt. Hirdetések és bevételek nélküli játszótér, amit kísérleti céllal alapítottunk, és mivel nagyjából mindent kipróbáltunk, amit akartunk, lejárt a projekt életciklusa, és nincs különösebb értelme fenntartani.

Ez a globális indok. A konkrét kiváltó ok meg az, hogy a végén, miután már minden rubrikát kiikszeltünk, nem tudtunk elég nagyra nőni.

Egy évvel ezelőttre nagyjából világossá vált, hogy amiért elindítottuk a lapot 2013 első munkanapján – a Kinja rendszer tesztelése, a budapesten dolgozó Gawker-fejlesztők kísérleti laborja, a kommentrendszerünk bemutatóterme és hasonlók –, azt vagy teljesítettük addigra, vagy jó eséllyel sosem fogjuk teljesíteni. Bár ebben a formában nem mondta ki Nick, az alapításkor talán szempont volt az is, hogy az akkor szigorodni-szűkülni látszó sajtóhelyzetben maradjon egy garantáltan független és szabad kis online csatorna. 2014 nyarára kiderült, hogy a sajtóhelyzet ugyan nem rózsás, de nem is romlott drámaian, nem vagyunk és nem is mi leszünk a sajtószabadság utolsó magyar fáklyái, így már ez a szempont sem játszott.

Mindezek alapján 2014 nyarára a blogunk mint pop up projekt lényegében kifutotta magát. A Cink ugyanakkor jól muzsikált, a minimálszerkesztőséghez képest tök jó, napi harmincezer körüli egyedi felhasználóval. Így tavaly nyár végén végül azt találta ki a tulajdonos, hogy mivel célok nélkül működni nincs értelme, próbáljuk ki azt, hogy képesek vagyunk-e közel megduplázni az olvasottságunkat egy év alatt. Ha igen, akkor folytathatjuk.

Nem voltunk képesek.

Pedig elindult a dolog rendesen, és fél év elteltével időarányosan jól álltunk, épp meghaladva a napi negyvenezres szintet, amikor tél vége felé a Facebook sokadik alkalommal megváltoztatta a Titkos Képletét, ami azt is szabályozza, hogy a kiposztolt cuccok a követők hány százalékának a falán jelennek meg. A tendencia természetesen az, hogy minden alkalommal egyre kevesebb lájkolóhoz jutnak el a kitett dolgok. A Facebook ezzel szorítja rá a céges felhasználóit arra, hogy egyre inkább pénzzel vásárolják meg azt az elérést, amit korábban alapszolgáltatásként ingyen kaptak és megszoktak.

Mivel a Kinja létének egyik célja éppen a Facebook nyomasztó megosztási monopóliumának megtörése, természetesen fel sem merült, hogy fizessünk. Így viszont egyik napról a másikra jelentőset zuhant a megfeszített munkával felhozott olvasottságunk, és a lap – illetve mi – innentől már nem tudtunk visszaugrani a felfelé menő mozgólépcsőre.

Ezek után döntött úgy a tulaj, hogy bezárja a boltot.”