Bicske: Auschwitz?

„Aki olvassa lapunkat, tudja, nem habozunk nácinak nevezni a nácik dicsőítőivel internetes szimbiózisban és akcióegységben élő politikai erőket. Rámutatunk mindazok nácibarátságára, fasisztabarátságára Tormay Cécile–től Klebelsberg Kunón át Hóman Bálintig, akikről ezt le akarják mosni. Igyekszünk feltárni mai megfelelőikkel együtt azokat a szellemi és társadalmi folyamatokat, gondolatmeneteket, melyek a legszörnyűbb következményekhez vezettek.

De a fentebb sorolt esetekben másról van szó. Arról, hogy politikusok, közéleti emberek azzal akarják (amúgy többnyire jogos) kritikájuk hatását felerősíteni, hogy a legvégzetesebb történelmi bűnökkel kapcsolják össze azokat a mai eseményeket, amelyeknek azokhoz a világon semmi közük nincs. Ez önsorsrontó módszer. Gyengíti a bírálat hitelét, de ami ennél sokkal nagyobb baj, elcsépeltté és komolytalanná teszi a legszörnyűbb történelmi pillanatokra való emlékeztetést. Éppen azt súlytalanítják el, aminek a súlyával hatni akarnak. 

Ez nekem személyesen is fáj. Paul Lendvai úgy gazdálkodik a saját halálmenetes élményeivel, ahogy akar, de én kikérem magamnak, hogy talmi hatáskeltésre használják azt a halálmenetet, amelyben édesanyámat kihajtották az országból. Elég sokat mesélt ő nekem, elég sokat olvastam én erről, hogy elképedjek rajta, miként lehet a halálba hajszolást a szabad világ felé való bátor és megható megindulással összehozni.”