Elkezdték pengetni az érzelmi húrokat Kijevben: öt okot soroltak fel, miért nélkülözhetetlen Ukrajna támogatása

Andrius Kubilius szerint az egyik gond, hogy az USA és az EU túl kevés támogatást ad Ukrajnának.

Lássák a főváros terein, utcáin és pályaudvarain táborozó ezreket, akiket a magyar állam helyett civilek és facebook-csoportok látnak el, hogy ne éhezenek. Lássák a kerítést. Lássák a plakátokat.
Rövidesen irány a repülőtér - az EP zöld frakciójának delegációját viszem Budapestre, hogy a saját szemükkel lássák a menekültek helyzetét Magyarországon. Lássák a főváros terein, utcáin és pályaudvarain táborozó ezreket, akiket a magyar állam helyett civilek és facebook-csoportok látnak el, hogy ne éhezenek. Lássák a kerítést, amely nem állít meg, sőt nem is lassít le senkit, viszont szándékosan megsebesít sokakat. Lássák a plakátokat, amelyekkel Magyarország elfoglalta magát, ahelyett, hogy felkészült volna a menekülthullámra. Lássanak egy országot, amelyben az aljas cinizmus van kormányon, tagadva nem csak az olyan döbbenetesen újszerű dokumentumokat, mint az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, vagy a Genfi Egyezmény, hanem minden emberiességi erkölcsi megfontolást, nagyjából a Tízparancsolatig visszamenően. Tanulságos lesz.