Orbán új hívei: liberálisok, szocdemek, zsidó szervezetek

2015. szeptember 23. 18:29

A magyar kormányfő migránsválságra adott válaszait újabban liberálisok, szocdemek és zsidó szervezetek is dicsérik. Ha tetszik, ha nem: lassan vége Orbán nemzetközi elszigeteltségének.

2015. szeptember 23. 18:29
Bódis András
Válasz.hu

A liberális »mainstreamre« két hete az egyik legtöbbet és legszívesebben idézett magyar, Konrád György mért csapást, amikor védelmébe vette régi ellenfelét, Orbán Viktort. Aztán izraelita szervezetek is jelezték: a zsidóságra nézve sértő nácizmusnak nevezni Magyarország küzdelmét a menekültválság kezelésére. A hétfői Népszabadságban Tamás Pál szociológus egyenesen azt kérdezi»És a zsidó biztonságérzet?«. Majd kifejti: »Akkorák a régi és új tömegek, hogy ha csak minden ezer betelepülőből néhány tucat zsidóverő kikerül (márpedig ennyi mindenképp összejött/jön), akkor meglesz sokfelé a kritikus tömeg 10 év múlva is ahhoz, hogy legalábbis a vallásos, beöltözött ortodox zsidók bizonytalanul érezzék magukat közösségi tereikben vagy az utcán. Egyébként úgy, ahogy nyugat-európai nagyvárosokban ilyesmit ma is lépten-nyomon megtapasztalhattak.«

Ugyancsak hétfőn a német szabad demokraták egykori főtitkára, a később szociáldemokratává, még később EU-s bővítési biztossá avanzsáló Günter Verheugen nyilatkozott úgy Orbánról, hogy »ez az ember megpróbálja azt tenni, amit elvárunk tőle, csak hogy nekünk ne kelljen megtenni; a magyarok megcsinálják helyettünk a piszkos munkát«.

A liberális „mainstream” és az európai „baloldal” helyében most kezdenék el nagyon aggódni. Mi lesz velük, ha már saját referenciaszemélyeik egy része is átpártol Orbánhoz a kontinenst megosztó legfontosabb vitában? Nem beszélve az istenadta népről…

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2015. szeptember 24. 11:43
"Orbán új hívei: liberálisok, szocdemek, zsidó szervezetek" ..... Ezért aztán, JOBBIK !!!
csuka
2015. szeptember 24. 10:21
Ide juttatták országunkat az Orbánhoz hasonló posztkommunista bűnözők: „Magyar kisfiú lett a menekültválság sztárja Pillanatok alatt berobbant az internet világába az a horgosi kisfiú, akit szerbiai tudósításunk során ismertünk meg a zöldhatárra vezető sínek mentén. Zolika fényképeit már több ezren osztották meg a legnagyobb közösségi oldalon, fotóriporterünk pedig százával kapja az érdeklődő leveleket. A magyar–szerb határon felépített határvédelmi kerítéstől gyalogoltunk vissza Horgos felé a sínek mentén, mikor a távolban különös látványra lettünk figyelmesek. Egy idős néni nézelődött a közeli gazban, egy szőke kisfiú pedig le-föl szaladgált körülötte. Aligha lehetnek migránsok – gondoltuk, hiszen távolodnak a kerítéstől. Mikor közelebb értünk, hallottuk, magyarul beszélnek. Beszédbe elegyedtünk velük, amiből megtudtuk: Zolika – mert így hívják a kisfiút – nyolcéves, iskola után a nagymamájával szedi össze a migránsok által hátrahagyott ruhákat, takarókat, szerb dinár érméket. De most csak szemetet találtak. Miközben a migránsokról kérdeztük, el-elszaladgál, mikor figyelmes lesz valamire a szemétben. Elmondja, gyakran talál eldobott dinárt, amit hátrahagynak a menekültek. Majd megszólítja a nagyanyja: „szedd fel azt a paplant, jó lesz a kicsi alá!” Miután Zolika megnézte a rongyot, ellenkezik, azt mondja, nagyon piszkos, nem hozza el. Kérjük őket, ne turkáljanak a szemétben, az eldobált borotvák veszélyesek lehetnek. A kisfiú a 35 fokos hőség ellenére is nagyon eleven. Megkérdeztük, szomjas-e. Zolika azt mondja: ha lenne vize, akkor biztosan szomjas lenne – így adtunk neki egy üveg ásványvizet. Közben pedig örömmel nyilatkozott nekünk: tűzoltó szeretne lenni, esetleg határőr. (Forrás:mno) Bal-Rad komm: “…ha lenne vize, akkor biztosan szomjas lenne…” -De hát ez a Zoli gyerek nem migráns! Csak egy magyar kiskölök! Ennélfogva hiába is szomjazik. Vagy éhezik. Vagy fázik. Zoli és a nagyanyja A MIGRÁNSOK ÁLTAL SZÉTDOBÁLT SZEMÉTBŐL PRÓBÁLNAK MEG… -Mindegy is mit csinálni. Nem lényeges. Zoli szerb állampolgárságú magyar gyerek! Sajnos nem kell ahhoz Szerbiába, vagy Romániába, vagy Maradék-Ukrajnába átugrani, hogy SOK-SOK ZOLIKÁT LÁTHASSUNK! Igen sok Zolika futkározik határainkon belül is! Láthatjuk őket a szomszédságunkban is. Bár egyre kevesebben vannak! (NEM SZERENCSÉRE!) Van helyettük Dzsúlió! Meg lesz Mehemed! Meg szemét!”
RAMBO
2015. szeptember 24. 06:50
Ez alatt a cikk alatt van egy másik, a Népszabóságból: "Ha csak minden ezer betelepülőből néhány tucat zsidóverő kikerül (márpedig ennyi mindenképp összejött/jön), akkor meglesz a kritikus tömeg ahhoz, hogy legalábbis a vallásos, „beöltözött” ortodox zsidók bizonytalanul érezzék magukat." Milyen szép összhang! :)
Ellensúly
2015. szeptember 23. 23:34
András, várjál csak! Épp most írta meg a jó MSZP, hogy kormányválság van. :->
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!