Miféle nyugati képmutatás? A 444 saját cikkeiből is törli a Nem Megfelelő Véleményeket

2015. szeptember 15. 08:14

A Fent és Lent szúrta ki, hogy két mondat már nem olvasható Plankó Gergő 5 dolog, amit megtanulhatunk a röszkei menekültdrámából című írásában. Volt, nincs.

2015. szeptember 15. 08:14
Balogh Ákos Gergely
Mandiner

„A képmutatás nyugati alapérték, embertelennek lenni úgy kell, hogy közben mosolygunk hozzá. Az pedig, hogy Magyarország már nem is mosolyog hozzá, legalább annyira zavarja a nyugati közvéleményt, mint maga az embertelenség.” 

A Fent és Lent szúrta ki, hogy ez a két mondat már nem olvasható Plankó Gergő 5 dolog, amit megtanulhatunk a röszkei menekültdrámából című írásában. Volt, nincs. Nyugati képmutatás? Miféle nyugati képmutatás?

Frissítés: A Fent és Lentnek 2015. szeptember 15-én küldött, a blog által 2015. október 2-án közzétett levelében Plankó Gergő azt írja, ő törölte a kérdéses bekezdést, nem a 444. Ezzel magyarázza, miért vette ki a két mondatot:„a helyzetről akartam írni, nem leegyszerűsítő általánosságokkal dobálózni a nyugatról, bármennyi igazság is lehet benne”.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tábor Radosti
2015. december 14. 15:00
A 444 a magyar újságírás pöcegödre.
atila68
2015. szeptember 30. 10:14
Gyuri bácsi odatelefonált. Ennyi.
sóhivatalnok
2015. szeptember 22. 11:56
Nézd meg magad: http://444.hu/2015/09/13/otdolog-roszke/ (Itt most a Mandiner újságírója csinált h@lyét magából. Leírt valamit, anélkül hogy ellenőrizte volna.)
gxcapril
2015. szeptember 22. 10:07
Hat en nem neveznem Magyarnak, lefeljebb Magyar Nyelvunek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!