5 dolog, amit megtanulhatunk a röszkei menekültdrámából

„László Petra gáncsolását és a röszkei ételdobálást vezető helyen futtatták a világ legnagyobb lapjai, hírtévéi, hírszájtjai. Ezek természetesen védhetetlen és szégyenteljes dolgok. De igaz az is, amit az említett cikkben írt szerzőnk: »Magyarország nem csupán az itt lévő tömeg és helyzetük miatt lett ennyire érdekes, hanem a kormány politikája miatt is. Orbán durva kampányai miatt a magyar helyszínek izgalmasabbak lettek, sötét kontúrt kaptak.«

A gáncs és a megalázó ételdobálás sokkal erősebb reakciót váltott ki, mint az ennél lényegesen durvább menekültellenes megmozdulások.

László Petrát ma a világon mindenfelé ismerik, neve az érzéketlenség és az aljasság szimbólumává vált, de hány nevet tudunk mondjuk a németországi menekültszállások elleni gyújtogatások elkövetői közül (az első félévben 202 támadás történt)? Pedig ott előre megfontolt, tudatos gonoszságról volt szó.

A röszkei ételdobálás szégyen és botrány. De a görög partiőrség kegyetlenkedései, vagy a menekülteket gumilövedékkel oszlató spanyol rendőrök megmozdulásai közel sem váltottak ki ilyen reakciót. (Másfelől pedig a magyar civilek segítsége és a rendőrök nagy részének személyes embersége és a brutalitás lényegében teljes hiánya pláne jóval kevesebb figyelmet kap.)

A nyugati közvélemény részben saját rossz lelkiismeretét és frusztrációját is levezeti a magyar helyzeten.

Nem mintha a magyar kormány ne jelentkezett volna önként erre a szerepre. A képmutatás nyugati alapérték, embertelennek lenni úgy kell, hogy közben mosolygunk hozzá. Az pedig, hogy Magyarország már nem is mosolyog hozzá, legalább annyira zavarja a nyugati közvéleményt, mint maga az embertelenség.”