Az év híre: a svédek Magyarország miatt féltik az Európai Unió biztonságát
Eközben Stockholmban azt sem tudják, hogyan küldjék haza az illegális migránsokat.
Nem lehetünk tehát mindenkivel szolidárisak, mert annak ára a saját „zsigeri” közösségünkkel való szolidaritás feladása. Megtagadhatjuk tehát a jobb életre vágyó migránsoktól, hogy nálunk telepedjenek le.
„Az elkötelezetten egyetlen ügyet szolgáló, mondjuk így, egy-ügyű (single issue) emberek, csoportok, szervezetek ugyan nem politikai ágensek, de az elmúlt hetek vitáiból azt látjuk, hogy azok az értelmiségiek, akik e helyzetben a szeretetfeltétlenség alapján keresik a megoldást, már politikai ideológiát is szolgálnak. Magyar példa van rá számtalan (érdemes például az elmúlt napok Babarczy-Stumpf vitáját eszerint olvasni). De álljon itt most egy román példa: Vladimir Tismăneanu a hontalanokkal való ösztönös szolidaritást morális parancsból a korlátlan befogadás ideológiájává szélesítette, majd a magyarországi helyzetre hivatkozva Orbán Viktor bírálatának az eszközévé tette. Az eljárás a befogadó toleranciát abszolutizálja, teszi univerzális és feltétlen értékké, tehát egyetlen értéket abszolutizál az összes többi kárára, »az értékek zsarnokságát« (Carl Schmitt) valósítja meg. A zsarnokivá tett érték nagyon jó eszköz azon politizáló értelmiségiek számára, akik a politikai elemzést ideológiai elemzéssel helyettesítik, és a konkrét politikai folyamatok kritikai vizsgálatát bizonyos politikusok egyfajta ideológiai ad hominem megbélyegzésével helyettesítik (ahogy ezt Tismăneanu tette Vaclav Klaus vagy Orbán Viktor sommás kategorizálásával).
A klasszikus »hiba«, amelyet az egy-ügyű értékzsarnokság elkövet, a Max Weber által definiált érzületi etika és a felelősség-etika kettősével írható le. Az érzületi etika szerint a jót csak követni kell, a jóból csak jó születik, a nemes érzület pedig felment mindenkit a konzekvenciák alól. A felelősség-etika ezzel szemben számol a tettek következményeivel, a politikai cselekvéssel szemben érvényesítve pedig azt fejezi ki, hogy jó eszközökkel is lehet rosszat, s rossz eszközökkel is jót tenni, a cselekvő politikusoknak ezzel a dilemmával kell szembenézniük, s el kell számolniuk a következményekkel.
Az egy-ügyűség értékzsarnoksága intellektuális támaszt logikus módon elsősorban az univerzalizálható értékek között talál, nem véletlen tehát, hogy jórészt az egyetemes elvekre alapozó progresszív baloldalt jellemzi. Eközben azoknak a politikusoknak, akiknek választóik különböző partikuláris értékeit kell közös nevezőre hozniuk, a felelősség-etikai számonkérhetőség jut. (…)
Most csupán a »humanista ellenérvhez« fűzök megjegyzést. A muszlim migránsokat egyéni elesettségükben lehet áldozatnak, szánalomra és segítségre méltó embereknek tekinteni.
Amíg úton vannak: azok.
És egyedül vannak (esetleg kiscsaládjukkal). Nem lehet őket rossz szándékú embereknek tekinteni (kivéve az iszlamista terroristák bizonyosra vehető jelenlétét ebben az áradatban), azonban amikor megérkeznek a célországba, és ott visszaépítik saját hálózataikat, akkor akkomodációjuk módja olyan társadalmi zárványokat hoz létre, amelyek, bizonyos kritikus tömeg fölött kétségtelenül strukturális erőszakot gyakorolnak a befogadó társadalom fölött. E szcenárió ellen lehet érvelni a sikeres muszlim integráció egyéni példáival. De esetükben a siker egyik kulcsmozzanata épp az volt, hogy az így integrálódó személyek tényleg egyedül és nem tömegben érkeztek, és beilleszkedésük kérdésével egyedül kellett megbírkózniuk.
A mostani tömeges népvándorlás esetében gyaníthatóan nem így lesz: a befogadó országok a vándorlás közös megpróbáltatásai alatt már részben előkészített zárványokat fogadnak be. Számukra az európai társadalmi környezetnek csak használati értéke van, velük európai típusú lojalitási viszonyra nem tudnak lépni.”