Zsánerek és hitelesség

„Nemrég megjelent az Indexen egy cikk, amelyben tökéletesen visszaköszönt a kilencvenes évek baloldali médiájának a romákkal kapcsolatos témakezelése. A mostani esetben az apropó a bevándorlóözön volt. Az emberek előítéleteit – vagy tapasztalatait – ellensúlyozandó az Index most egy bissau-guineai származású, fekete bőrű urat fedezett fel, aki közgazdász létére villamosvezetőként dolgozik, és naponta el kell viselnie »a mindennapi rasszizmust a budapesti utcákon«. A sugallt következtetés ismerős: a magyarok általában rasszisták és ok nélkül gyűlölik a más bőrszínű embereket – márpedig ha egy fekete bőrű bevándorló mondja ezt, akkor ez mindenképpen így van. Ez a zsáner így működik: a tollforgató kiemel egy olyan személyt a társadalmi feszültséget okozó csoportból, aki egyáltalán nem viseli magán a feszültséget okozó jellemzőket – beilleszkedett, iskolázott, törvénytisztelő –, és élő bizonyítékot gyárt belőle arra, hogy lám-lám, az egész társadalom indokolatlanul rosszindulatú és előítéletes. A főszereplő lehet neves cigány zenész, ledoktorált fekete bevándorló vagy iraki fogorvos, a lényeg, hogy könnyfakasztó személyes történetén keresztül az olvasó érzelmileg bevonódjon és azonosuljon az ártatlan áldozat karakterével, majd annak jellemzőit kivetítse az egész csoportra. Így a közösség minden egyes tagja méltatlanul üldözött, békeszerető polihisztorként tündökölhet, akiket a – szintén általánosított kép szerint – szemellenzős és rasszista többségi társadalom nap mint nap méltatlanul meghurcol.”