„Habár a liberálisok nem veszik ezt észre, a liberalizmus és a boldogság nem jár együtt. Egy »boldog liberális« szinte oximoron.
Miért? Számos okot fel tudunk sorolni. Egyrészt a liberálisok, főleg a fehér, amerikai liberálisok rendkívül kritikusak és elégedetlenek saját országukkal, kultúrájukkal, fajukkal és nemükkel. Ha nem szereted a társadalmat, fajt, kultúrát és nemet, amelynek része vagy, sokkal nehezebbé válik boldognak lenned.
A liberálisok emberi lények, de azt gondolják, hogy az emberiség tönkreteszi a bolygót. Amerikaiak, de azt gondolják, hogy elsősorban Amerika viseli a felelősséget a világ legtöbb bajáért. A fehér liberálisok a »fehér privilégiumok« bűneiben fetrengenek, ami szinte minden személyes teljesítményt eltöröl, amit a magukénak vallhatnának. A liberálisok szilárdan hisznek a »közösség« fontosságában, ugyanakkor nem szeretik azokat a közösségeket, amelyeknek a részei. (…)
Alapvető és lényegi különbség van liberálisok és konzervatívok közt a felelősség eredetének megállapításában. A liberálisok a társadalmat hibáztatják a problémákért, míg a konzervatívok az egyéni felelősséget hangsúlyozzák.
Ha elfogadod a hitet, hogy elsősorban a társadalomtól függ, hogy mi történik az életedben, alapvetően lemondasz a saját lehetőségeidről. Azaz a liberalizmus tehetetlenné tesz. Ha ezek a kilátásaid, cselekvésképtelen leszel. Az impotencia érzése pediglen biztos, hogy nem vezet boldogsághoz. Ha a társadalom a hibás a körülményeidért, meg vagy bénítva. Más szavakkal, ha meg kel várnod, míg a társadalom rendbe teszi magát, mielőtt te sikeres lehetnél, hosszú, boldogtalan és frusztráló várakozásnak nézel elébe. (...)
Még az elért eredmények sem teszik tartósan boldoggá a liberálisokat, például a melegházasság legalizálása. Szinte azonnal nekiállnak ugyanis egy újabb társadalmi igazságtalanság miatt aggódni, amit szükséges orvosolni, mint például a transzszexuálisok állítólagos diszkriminációja.”