Vannak még határai Európának?

A szerző úgy látja, hogy az egyik válságot a Közel-Keletről áramló muszlim menekültek tömegei jelentik, amely kihívást jelent ezen alapelvek számára. A jelenlegi közel-keleti káosz egy Európába tartó hatalmas menekültáradatot hozott létre. A korábbi muszlim bevándorlást ezzel szemben maguk az európaiak bátorították, hogy a második világháború után hiányzó munkaerőt pótolják. Először az európaiak csupán mint ideiglenes itt tartózkodókként tekintettek ezekre az emberekre. Később azonban a többségük letelepedett és állampolgárságot kapott.

Ezzel párhuzamosan megjelent a multikulturalizmus doktrínája. Friedman szerint ez egyszerre volt a tolerancia gesztusa és annak az implicit elfogadása, hogy némely muszlim nem volt hajlandó az asszimilációra. Tehát már akkor kihívást jelentett az európai nemzeteszme számára az idegen kultúrák asszimilációja. A teljes integráció kudarca, illetve részben a terroristatámadások miatt az európaiak nagy része veszélyként kezdte érzékelni a muszlimokat. Ez váltotta ki, hogy több ország a belső határok feltámasztásáról kezdett el beszélni, amely viszont nem csak a muszlim bevándorlókat, hanem az európai munkavállalókat is érintené. A legújabb hullám csak újabb szintre emelte a problémát.

Ha egy migráns belép az Unió területére, a többi ország képtelen megakadályozni a mozgásban. A szerző szerint ez felveti a kérdést, hogy ki ellenőrzi az EU külső határait. Spanyolország dönti-e el, hogy ki lép be Spanyolországba vagy az EU? Ki dönti el, hogy a munkaerő szabad áramlásába a menekültek szabad áramlása is beletartozik-e? Friedman véleménye szerint ha beletartozik, akkor az EU országai elvesztették a lehetőséget, hogy meghatározzák, kit fogadnak be társadalmaikba és kit nem. Ez a kérdés a nemzetállam lényegét érinti, ugyanis az önrendelkezés elve szerint a nemzetállam fel van jogosítva ennek a kérdésnek az eldöntésére és kikényszerítésére.”