„Victor Ponta cinizmusa és kettős mércéje felháborító. Miközben ő évek óta sértő megjegyzéseket tesz Magyarországra és választott vezetőire, Romániával kapcsolatban tényeket sem lehet említeni a sértődés és diplomáciai cirkusz veszélye nélkül. Számtalan esetben hozott magyarellenes intézkedést, de szeret európai, kisebbségbarát politikus szerepében tetszelegni. Szóban harcol a korrupció ellen, de elvárja, hogy parlamenti képviselő kollégái ne szavazzák meg mentelmi jogának felfüggesztését akkor, amikor az ő törvénytelen pénzszerzéseiről van szó. Magyarországot vádolja revizionizmussal, de Romániában beszéltek-beszélnek elnöki szinten a Moldovai Köztársasággal való egyesülésről.
Információink szerint több mint egy éve blokkolják a kolozsvári és csíkszeredai magyar konzulátusokon az új emberek akkreditálását, így nem vagy csak nagyon nehezen tudnak személyzetet cserélni — az már más kérdés, hogy ez ellen a gyenge és szakmailag meggyengült magyar külügy is jóval többet tehetne. És az is pikáns adalék, hogy adott esetben épp ezen a román hatóságok által akadályozott kolozsvári főkonzulátuson kérnek schengeni vízumot a moldovai állampolgárok, ugyanis hazánk a Moldovában követséggel nem rendelkező uniós országok vízumkiadója.