Kádár népe, hej!

Narcisztikus választ írt az NKA azokra a kijelentésekre, amelyeket a Mandinernek adott interjúmban velük kapcsolatban tettem. Az olvasottak kellőképpen felpaprikáztak, úgyhogy itt a viszontválasz.

A nem célzott, úgynevezett üres adathordozók utáni jogdíjakat az egész EU-ban beszedik és azt a mindenkori kormányoktól független(!), a zenészek által létrehozott érdekvédelmi szervezetek között osztják szét, akik tovább osztják azt az általuk képviselt szerzők, előadók, kiadók között. Játszási, eladási statisztikák alapján. Tehát a sikeresek elvileg többet kapnak, a kevésbé sikeresek (az NKA kedves levele szerint például én) kevesebbet.

Ebbe a rendszerbe nyúlt bele a kormány, amikor ezen pénzek 25 százalékát törvényi erővel az NKA-ba irányította át, és (köszönjük , tényleg) egy részét(kábé a felét), újra felosztja a zeneipar számára pályázati úton.

Szögezzük le: Az üres hordozók utáni jogdíjak nélkül gyakorlatilag már nem lenne zenei élet Magyarországon, hiszen ezek a pénzek hivatottak kompenzálni az internetes, ingyenes zenehasználat elterjedésével gyakorlatilag majdnem  megszűnt iparági bevételeket.

Én arra próbáltam az interjúban felhívni a tisztelt olvasók figyelmét, hogy a kormány az iparágtól vonja el azt a pénzt, aminek csak egy részét osztja fel újra az iparág szereplői között pályázati úton, majd a mellét verve fennen hirdeti, micsoda kultúrmissziót teljesít, amikor pályázhatunk a tőlünk egyszer már elvett pénzekre.

Azzal semmi bajom, hogy legalább egy részét visszakapjuk a pénznek, de: mi lenne, ha a teljes összeget az iparág kapná vissza, és nem mondjuk Fekete Gyuri bácsi gittegyletének (akik tudvalevőleg nagyon tehetséges fiatalok) számláján kötne ki végül ez a pénz?

Vagy, mi lenne, ha a kormány nem csak a valamikori, többek között általam is kitalált PANKKK-kezdeményezését folytatná,finomítaná Cseh Tamás Program néven, hanem például az elvont pénzhez a kulturális költségvetésből hozzáadna mondjuk ugyanannyit, és azt zeneoktatásra, hátrányos helyzetű térségekben például bentlakásos zenei kollégiumokra, hosszú távú tehetséggondozásra fordítaná. Ha tényleg lenne bármilyen távlati koncepció arról, hogyan lehetne változtatni azokon a siralmas statisztikákon, amelyek alapján Kodály és Bartók népe az utolsó helyeken kullog Európában, ha a rendszeres zenefogyasztók(fújj de ronda szó), koncertlátogatók számát nézzük, vagy ha a zenét bármilyen szinten művelők statisztikáit böngésszük.

Akkor azt mondanám: Hmm, le a kalappal! Így viszont csak lehajtott fejjel, alázatosan várok a levélre, kapok-e pénzt az egész estés zeneművemre, melyre az idei évben pályáztam az NKA-hoz. Kádár népe, hej!