„Bőröndjeink lemérése után a hölgy közölte, azokat a harminckilences pulttól a negyvenketteshez kell vinni, mert a szállítószalag egy része nem működik. Megtettem. De miután láttam, hogy ott már sok bőrönd várakozik, felállva a mérlegre, az egyik poggyászt rátettem a futószalagra. »Jöjjön le onnan!«, kurjantott oda egy alkalmazott, akinek kedves mosollyal engedelmeskedve ajánlottam, hogy hatékonyságból vegyenek leckét valamelyik afrikai repülőtértől. Ami empirikus megjegyzés volt: Gambiától Szenegálig nem láttam lassabb bőröndkezelést és kelletlenebb, savanyúbb arcú repülőtéri személyzetet, mint a Budapest Airport tulajdonában álló Hochtief német vállalat felügyeleti és ellenőrzést végző alkalmazottai. Közben az utasok közül sokan morogtak. Egyikük mondta, most jött az A terminálból, amelyik kong az ürességtől. A másik nem értette, hogy miért nem nyitják meg a fapados járatoknak a bezárt 1-es terminált, miközben egyre több turista érkezik Magyarországra.
A kellemetlenségek azonban ezzel még nem értek véget. Az útlevél-ellenőrző fülkék előtt lévő, főleg illatszereket áruló üzletben azt mondták, nem fizethetek magyar bankkártyával. A miért kérdésre azt felelték, hogy az »nemzetközi terület”. Arra a viszontkérdésre, hogy miért lenne nemzetközi terület a reptér azon része, ahol még az utasok nem lépték át az útlevél-ellenőrzési pontot, és így nem kerültek a »vámmentes” övezetbe, és hogy vajon elképzelhető lenne-e, ha egy svájci repülőtéren éppen svájci bankkártyát nem fogadnak el, a válasz vállvonogatás volt.
Irány az újságkioszk. Mivel a magyar lapokat magammal hoztam, megnéztem a külföldieket. Ezek mindegyike - délután fél kettőkor – egy nappal korábbi volt. A tényre figyelmeztető felirat nélkül azoknak, akik gyanútlanul, a dátum ellenőrzése nélkül emelik le és veszik meg a napilapokat arra gondolva, hogy azok frissek. Törökországi szállodánkban egyébként délelőtt már a fél tízes nyitásnál a londoni lapoktól a bécsi és holland újságokig minden esetben aznapiakat árultak.”