Homoszexualitás, jobbról

„Jobboldali értelmiségi vagy és meleg. Mennyire vállalod a szexuális identitásodat? Szoktál-e beszélni róla, felmerült-e már a coming out szűkebb, vagy nagyobb nyilvánosság előtt?

Nem a kamaszodás pillanataitól tudtam magamról, hogy mi a helyzet – a húszas éveim közepéig hagyományosnak mondható heteró kapcsolataim voltak. Aztán életemben először igazán szerelmes lettem, és mindjárt egy fiúba. Ráadásul reménytelen szerelem volt, és ez így a váltással együtt túl soknak tűnt, bele akartam halni ebbe a helyzetbe. Nem sikerült, talpra kellett állni, gyorsan megtanultam együtt élni magammal és az új helyzettel. A családom első pillanattól fogva tudja, közvetlen munkatársaim előtt sem titkolom, és ha egy idegen megkérdezi, és van érve arra, hogy neki ez miért fontos kérdés, akkor őszintén válaszolok rá.

Nem akarok hazudni, nem akarok zsarolható lenni, de ha szükséges, meg tudom védeni magamat. Viszont nem is hirdetem. Nekem ez a dolog a magánéletem része, nem közügy, mint ahogy heteró kapcsolatoknál sem napi vitatéma, hogy valaki mit csinál, hogyan viselkedik a hálószobában. Aki közel van hozzám, az ismeri a barátomat is – hét éve élek vele együtt, volt velem Székelyföldön is, így a rokonság is tudja, hogy ő nekem több, mint az ottani értelemben vett barát. Ha lehetne, akkor sem terveznék vele házasságot – szerintem a jogi-gyakorlati kérdéseket megoldja a regisztrált élettársi kapcsolat, az oltár elé vonulás pedig maradjon meg a klasszikus férfi-nő frigynek. (...)

Székelyföldi jobboldali értelmiségi vagy, és meleg. Mit jelent számodra a székelység, a romániai magyarság és a melegség – így együtt?

Immár életem nagyobb részét töltöttem Budapesten, szóval a „székelyföldi értelmiség” címkét nem rólam írták. A melegségem egy tény, amire nem vagyok büszke, de nem vagyok hajlandó szégyellni sem – egyébként igen hasonlatos teher az erdélyi magyar kisebbségi léthez. Ennél sokkal fontosabb viszont a székelységem, és ez korántsem volt mindig így – úgy tűnik, ahogy az ember idősödik, ezek a dolgok felértékelődnek az életében. A magyarságom mindig is fontos volt, de ezért komolyan megdolgozott Bukarest, hogy így legyen. (...)

Te egy tekintélyes erdélyi magyar szakember vagy. Szerintem nagyon sokat jelentene a coming outod. Lesz ilyen?

Sokat gondolkom ezen. Bizonyos értelemben nem lenne nagy durranás – meglehetősen sokan tudják rólam. Volt is már egyfajta nyilvános coming outom, egy vallásos ifjúsági közösség előtt beszéltem arról egy barátom felkérésére, hogy én érintettként ezt a kérdést hogyan látom, és hogy melegnek lenni nem fáklyásmenet. Azt is elmondtam, ha lenne »heterósító« tabletta, magam is minden bizonnyal bevenném – de mivel nincs, meg kell tanulni együtt élni vele. Mivel a médiában dolgozom, tudom, bizonyos dolgoknak néha kiszámíthatlan következményei vannak. Nem félek, mint korábban mondtam, szükség esetén meg tudom védeni magam, de lehet, hogy túl sok hasznos energiát venne el az érdemi munkámtól az a hullám, amit ez a dolog generálna. Hatékonyság-mániás vagyok, és idegesítene, hogy ezentúl nem a munkám minősége szerint ítélnének meg pró vagy kontra. Könnyen lehet, hogy az új helyzetben már nem arra figyelnének, amit mondok, hanem csak az volna fontos, hogy ezt egy buzi állította. Másrészről nincsenek messianisztikus illúzióim – attól, hogy én ilyen vagyok, és ezt tudják rólam, másnak nem lenne könnyebb. Az önmaga elfogadásáért folytatott belső, igen kemény harcot mindenkinek magának kell megvívnia.”