Tarlós István megtáncoltatta a csodálatos olasz filmcsillagot
„Kicsit várni kellett rá, de csak összejött” – emlékezett vissza a volt városvezető.
Moskát Anita véresen komoly, provokatív ötletekre épülő, második regénye az elmúlt évek-évtizedek felhozatala alapján nyugodtan nevezhető a magyar gender-fantasynek.
„A könyv hangulata is magával ragadó. Anita olyan hitelesen tudja átadni a szereplőket meghatározó keserűséget, kétségbeesést és félelmet, hogy az ember egy kicsit depressziós is lesz tőle, ha túlságosan beszippantja a könyv. A világ komor, hideg, és látszólag teljesen hiányzik belőle a szeretet: az, hogy a terhesség eszközzé silányult a vándorlás képességének megszerzése érdekében, szinte teljesen kiirtja azt a fajta szeretetet, amit mi talán leginkább magától értetődőnek tartunk: a szülő és a gyermek közti kapcsolatot. Mivel a férfiak képtelenek vándorolni, a társadalom legaljára szorultak, így a fiúgyermek nem csak a terhesség nem kívánt mellékterméke, hanem társadalmi szempontból is felesleges kolonc. Ez a férfi-női kapcsolatokat is nem kis mértékben átalakítja, tovább árnyalva a világképet.
Bár a várandósság kivételezett állapot, hiszen a vándorlás képességével jár, Anita nem rejti véka alá azt sem, hogy terhesnek lenni nem könnyű, sokszor kifejezetten kellemetlen és veszélyes (pláne, ha az orvostudomány még nem áll túl magas szinten). Gyakran alakulnak ki ödémák, egy idő után meglehetősen korlátozott a mozgás, és az sem túl kellemes, ha éjszaka közepén kezd el rugdalózni a baba. Folyamatosan fennáll a vetélésnek a veszélye, és szülés közben is sokan elvéreznek. Ezek a témák manapság egyre inkább az „illetlen” kategóriába esnek, úgyhogy szerintem nagyon is jó, hogy ilyen nyíltan, tabuk nélkül is lehet írni róluk. Ahogy az is jó, hogy a nőknek nem csak az egyik oldalát mutatja be a történet: vannak anyák, lányok, vezetők és megalázottak is közöttük. Ahogy a való életben, a történetben sem lehet egy kalap alá venni valamennyiüket.”