Ludwig von Mises: nemes, közgazdász és libertárius a trónörökös szolgálatában

„Jelentőségét talán számunkra nem is mutathatnák jobban életének azon mozzanatai, amelyeknél fontos XX. századi személyiségekre is közvetlen hatással volt. Mises – az osztrák közigazgatásban betöltött pozícióinak köszönhetően – volt az egyik tanácsadója osztrák hivatásrendi állam kancellárjának, Engelbert Dollfußnak, a (nemzeti)szocializmus és a szociáldemokrácia kérlelhetetlen ellenségének. Továbbá – ami számunkra még fontosabb – II. Ottó trónörökösünk egyik közeli barátja volt. Egyike volt azoknak, akik még azután is következetesen "Császári felségednek" szólították Őt, miután a legtöbben már csak egy egykori, letűnt kor egyik utolsó maradványát és egy kereszténydemokrata politikust láttak, akartak látni személyében. A trónörökös visszatérésének reményét még a második világháború alatt sem adták fel, sőt, ebben az időszakban osztrák nemesek egy köre (pl. Heinrich von Degenfeld) komoly esélyt látott a Habsburg restaurációra. 1942 áprilisában II. Ottó összeállított egy nagyjából 50-60 kérdésből álló levelet, amelyet pár, hozzá igen közel álló bizalmasához juttatott el, akik ebből a körből kerültek ki. Ezzel a monarchia visszaállításának lehetőségeit kívánta megvizsgálni, nem elméleti, hanem nagyon is gyakorlati szinten. Ezért is szerepelt az akkor már elismert szakember, von Mises is a felkértek között. Mikor megkapta, minden más munkáját félredobva állt neki a kérdések megválaszolásának és egy héten belül vissza is küldte a trónörökösnek a válaszokat. Ebből – mivel természetesen egy szigorúan bizalmas irat volt – nem maradt fenn sok, de számunkra, így jó hetven év távlatából talán ennyi is elég: »Az osztrák kérdés legátgondoltabb és legkívánatosabb megoldása a monarchia, a Habsburg örökség hagyományával.« (New York, 1942. április 20.)

Mint a történelemből ismert, az országot a II. világháború után a szövetséges erők megszállták, egy esetleges restaurációnak a közelébe sem jutottak el. A két férfi barátsága és közös politikai pályafutása azonban ezzel nem ért véget. Mindketten tagjai voltak a Friedrich August von Hayek közgazdász, Mises tanítványa (akit szintén az Osztrák Iskola legfontosabb képviselői között emlegetnek) által alapított Mont Pèlerin Társaságnak, amelyet az azonos nevű svájci városban alapítottak 1947-ben. A társaság tulajdonképpen egy elit, klasszikus szabadelvű, libertárius szellemi műhely, amely célja, hogy összefogja a világ kiemelkedő személyiségeit (tudósokat, filozófusokat, üzletembereket, alapító tagjai között volt például a magyar polihisztor, Polányi Mihály kémikus-filozófus-közgazdász is). II. Ottó még Mises halála után is ápolta barátságukat, 1999. februárjában, Alabamában tartott előadást a tudós örökségét őrző amerikai Mises Intézet meghívására »A Mises, akit én ismertem« címmel.

Ludwig von Mises életrajza és az ahhoz kapcsolódó, számunkra is érdekes és értékes adalékok ismertetése után szeretnék megfogalmazni pár általánosabb gondolatot, válaszolván a hasonló témában írt, legutóbbi írásomat ért kritikákra is. A »Nekünk királyság kell! – És kapitalizmus?« című írásomra érkezett hozzászólások alapján úgy tűnt számomra, hogy sokan még a saját; gondolkodásában a napi politika fogalmait és kereteit – remélhetőleg – bőven meghaladó olvasóközönségünk körében sincsenek teljesen tisztában a „kapitalizmus” szó jelentésével és jelentőségével. Sokaknak ez nem más, mint egy szitokszó, amellyel a »liberálishoz« hasonlóan a nyugatot illetik, csak úgy, mint a rendszerváltozás előtti időkben. Ehhez gyakran kapcsolódnak különböző összeesküvés-elméletek, városi legendák a világot irányító nagy cégekről, akik szisztematikusan fertőzik, mérgezik, gyilkolják a szegény, kiszolgáltatott embereket. A szélsőjobboldali internetes bulváranyagokban különösen nagy számban találunk ilyesmivel foglalkozó, többnyire egy jó adag vulgárantiszemitizmussal is »megfűszerezett« anyagokat. Remélem nem kell külön hangsúlyozni, hogy ezen populista és sokszor teljesen alaptalan, rosszindulatú állításoknak nem igazán van helye komoly, konzervatív körökben. Egyrészt gyakran ezek egyedüli alapja a mindenkori »gazdagok« iránti általános ellenszenv, amelyet mindig is az irigység tüzelt, hiába próbálták meg a történelem során oly sokszor a szociális érzékenység és az emberszeretet álarca mögé bújtatni. Vagyis valakit csak azért ellenségnek tekinteni, mert vagyonos, klasszikusan baloldali hozzáállás. Még a legnagyobb vállalatok sem a földből nőnek ki, gyakran ugyanúgy egy garázsból indultak, mint a kisebbek, csakhogy vezetőjük tehetségének köszönhetően növekedhettek, felvásárolhattak más cégeket, egyszóval rengeteg emberi munka van mögöttük, ami önmagában konzervatív körökben – remélem – nem számít botránykőnek.”