„- Már csak harminckilenc év! - sóhajtott fel régi barátom, a 26 éves K. - Most gondolj bele. Ülök a gép előtt, lecsúszva a széken, kezem az egéren, kattintgatok… és azon gondolkozom, hogy nézne ki jobban ez az excel. Dőlten? Félkövéren? Dőlten és félkövéren? Közben pedig egyfolytában azt érzem, valami láthatatlan kéz megragadja a kezemet, és húzza, húzza le az egérről. De a kezem meg hozzá van tapadva az egérhez. Aztán kinézek az ablakon. Lent a munkások a tűző napon, negyven fokban rakják le a műfű-paneleket. És akkor arra gondolok: mégis csak megérte tanulni… Viszont zárójelben hozzáteszem: az irodában, ahol ülök, le van engedve a redőny, fel van kapcsolva a villany meg a klíma, érted, hogy a szervezetem bioritmusa teljesen le legyen kapcsolva a bioszféra ritmusáról, és hatékonyan tudjak termelni. Na de a tanulásnál tartottam. A főiskolán még ilyeneken gondolkodtam: oké, akkor még egy félév meg mégegy, aztán diploma, nyelvvizsga. És idáig jutottam fejben.
Aztán egyszer csak ott álltam a diplomámmal, állásinterjúk, et cetera, majd elkezdtem dolgozni. Már három év eltelt. Három év. A teszem azt, negyvenkettőből. És akkor arra gondolok: ez lesz minden évben? Hogy már csak harminckilenc év? Aztán: már csak harmincnyolc, harminchét? Nem akarok hálátlan lenni, sem elégedetlen. Pontosan tudjuk, mennyien élnek ebben az országban a létminimum körül meg alatt. De egyszerűen hányingerem van az egésztől. Érted, a cégnél félévente ki kell töltenünk egy fájlt a következő félévi céljainkról. Ott ülök fölötte, és rosszul vagyok. Hogy mit akarok fél év múlva? Hány process improvementet akarok megcsinálni, vagy hány embernek a főnöke akarok lenni? Egyet se, egynek se! És nem akarok utána még több embernek a főnöke lenni és még több folyamatot optimalizálni, és nem akarok excelekről meetingelni. És nem akarok hatvanöt menedzsertől engedélyt szerezni tizenöt emailváltáson keresztül ahhoz, hogy négyszáz IT-ticket megnyitása után az indiai IT-helpdeskesek szóljanak az itteni IT-s csávónak, hogy adjon már nekem egy egeret, hogy tudjam nyomkodni az excelt, majd visszakapni az IT-embertől egy e-mailt, hogy ez már nem az ő feladatkörébe tartozik, úgyhogy leszek szíves felvenni a kapcsolatot a facility-sekkel, akik az e-mailemre azt válaszolják, hogy nyissak egy ticketet, legyek szíves… Atyaúristen.”