Rossz hírt kapott Zelenszkij: egyetlen nap, és mindent elveszíthet az ukrán elnök

Meg lesz a következménye az ukrán elnök kijelentéseinek – mutatott rá az elemző.

Mind többen akadnak olyanok, akik képesek megőrizni – vagy visszaszerezni – józan eszüket, és a kategorikus elutasítás helyett mérlegelnék, kiket szeretnének látni az országban, és kiket nem.
„Mégis: egy visszafogott, szerény és halk hurrát talán megengedhetünk magunknak. A fideszes gyűlöletgépezet az év eleje óta egyre magasabb fokozaton működik, már az is szép eredmény lenne, ha az idegenellenesség nem növekedne. A Tárki vizsgálata viszont ennek pontosan az ellenkezőjéről tanúskodik, arról, hogy az elmúlt hónapokban még csökkent is. Ráadásul észrevehetően, jelentősen.
Az előző ilyen felmérés áprilisban készült. Gondoljunk bele: még csak ezt követően árasztották el az országot az úgynevezett nemzeti konzultáció plakátjai.

A kormány vállalkozása nem egészen jött be. Mind többen akadnak olyanok, akik képesek megőrizni – vagy visszaszerezni – józan eszüket, és a kategorikus elutasítás helyett mérlegelnék, kiket szeretnének látni az országban, és kiket nem.”