Az álszentség nem pálya

„A minap sommás véleményemnek adtam hangot egy hazai klubcsapat nemzetközi porondon történt szereplésével és annak körülményeivel kapcsolatban a Facebook-on. Hogy igazam volt-e, az álláspontok megoszlanak, de nyilván egy véleménnyel nehéz tényszerűen vitatkozni. A legnagyobb kritika nem is a tények okán érkezett, a stílusát meg inkább hagyjuk. Tudjuk ki mondta és így nem is annyira meglepő.

A kritika legfőbb eleme az volt, hogy írásom sportszerűtlen. Sportszerűtlen, mert leírtam, vállaltam, hogy vérbeli Újpestiként minden egyes hazai (!) FTC vereségnek örülök. Mindezt pont azért, hogy állításom másik fele még erősebben jelezze, külföldön viszont minden Magyar csapatnak szorítok! Nyilván lehet ezt félreérteni, valakinek egyenesen kötelező, de ne tegyünk úgy, mintha az, amit írtam, egyedülálló lenne.

Fiatalkorom óta járok meccsre. Sosem voltam ultra, de akkoriban a hazai tábor szektorában voltunk mindig. Ha tehettük, mentünk vidékre is. Ma is, ha idegenbe megyünk, a vendég szektorba és nem a VIP-be megyek, a Szuszában is az A-tribünre van bérletem. Jobban érzem magam ott. A szurkolói közösség majd minden részét ismerem, nem is kevéssé. Szót értek a fiatalokkal az utcán, hallgatom az »öregeket« a büfében, beszélgetek a jó nevű vállalkozóval, díszpolgárral, és a »nagy öregekkel«. Ők mind szurkolók. Ez egy külön világ, hétről hétre új remény, új téma, új vita, új összeveszés és összeborulás. Itt megszűnik minden más. Itt nincs vallás, foglalkozás, származás, párt, lakhely, csak a csapat van! És nem csak Újpesten! Nyilván rengeteg barátom, ismerősöm van, akik más csapat szurkolói. Ők ugyanerről mesélnek!

Sportszerűtlenség örülni az ősi rivális hazai kudarcainak? Lehet. De fiatal korom óta, amióta csak belecsöppentem ebbe, ezt tapasztalom, ezt látom. Mindenfelé, még külföldön is. Mondjuk ki, ez így van mindenhol. Lehetünk álszentek, fogalmazhatunk patikamérleggel, lehetünk politikailag korrektek, de a tény, attól még tény.

Emlékszem, középiskolában az osztály háromnegyede a 14-es villamossal jött a suliba. A hétvégi meccsen az Újpest otthon kapott ki az FTC-től. A nagy Fradi drukker osztálytársam úgy jött be hétfőn a suliba, hogy megjöttünk az 1:4-es villamossal! Az egyetemen minden egyes, számunkra vesztes derbi után kis "ajándékkal" kedveskedtek nekem. Bajnoki idény alatt nem tudtam úgy bemenni a Parlamentbe, hogy valamelyik képviselőtársam egy Újpest vereség után, ne kérdezte volna meg kárörvendve, na mit játszottatok, tudván az eredményt és tudván azt, hogy húzhat vele. Vagy hányszor hallottam ugyanott ezt a kérdést, focihoz kevéssé viszonyuló és az eredményeket nem, ám engem jól ismerő társamtól, na mennyire kaptatok ki? Kubatov Elnök Úr mind a mai napig következetesen dózsáz minket (pedig névvel nem tréfálunk), vagy kitetette a háromméteres felfújt lila majmot a stadion tetejére. Ő, mint az elnök, de játékosai is lila majommal, vagy D&G pólóban pózolnak. A Groupamában most hétvégén is szólt az úri közönségtől, mindig, következetesen a: mocskos lilák.

Jólesett? Nem! Megsértődtünk? Nem! Polemizálunk sportszerűségről? Nem! Ez ilyen világ. Holnap mi jövünk. És igen, örülünk, ha a rivális egy bajnokin perecel. Ha kimondjuk, ha nem.

Az álszentség nem pálya!”