Semmi sem drága

2015. július 21. 21:59

Ebben az országban nem létezik átláthatóság, az állam és polgárának viszonya beteg, mellőzi a partnerséget, a közbizalom pedig hamarosan végképp eltűnik.

2015. július 21. 21:59
Varga G. Gábor
Népszabadság

„A Polip kulcsfigurái azon sem sokat keseregnének, hogy immár egyértelmű: ebben az országban nem létezik átláthatóság, az állam és polgárának viszonya beteg, mellőzi a partnerséget, a közbizalom pedig hamarosan végképp eltűnik. Hiszen Magyarországon a legmagasabb szinten is két hónapon keresztül lehet hazudozni az adóhatóság elnökének lemondásáról, s épp így el lehet játszani azt is, hogy a különböző kormányhivatalok eljárásával tiltanak el egy céget a közpénzből végzett beruházásokból, ahelyett, hogy egyszerűen csak döntenének a legjobb mellett.

A Szicíliában játszódó tévésorozat egyik fontos tanulsága, hogy a kiterjedt rendszerekben nincsenek nélkülözhetetlen alkatrészek: ha likvidálnak egy fontos szereplőt, a helyét hamarosan átveszi egy másik. Vannak szituációk, amikor a cél elérése érdekében semmi sem drága. És ezek kicsit sem ritka helyzetek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2015. július 22. 11:57
Ahogy a mai ábra mutatja az a közbizalom az Istennek sem akar elfogyni,sőt erősödik!! Te hol élsz Varga G ??
catalina9
2015. július 22. 11:20
A Polip kulcsfigurái azon sem sokat keseregnének, hogy immár egyértelmű: ebben az országban nem létezik átláthatóság, az állam és polgárának viszonya beteg, mellőzi a partnerséget, a közbizalom pedig hamarosan végképp eltűnik." No lám csak, akkor nézzük a daliás időket!! őszödi beszédből: "Amit meg lehetett csinálni az elmúlt egy hónapban, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. Úgy őriztük a TITKOT, hogy miközben tudtuk, és ti is tudtátok, hogy ha el fog jönni a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, hogy soha ilyen problémánk nem volt.."
catalina9
2015. július 22. 11:17
Hiszen Magyarországon a legmagasabb szinten is két hónapon keresztül lehet hazudozni az adóhatóság elnökének lemondásáról" Ugyan, ugyan, a ballibák attól tajtékoznak, johy elestek egy jó kis hisztilehetőségtől. A Bitó szalonban danolászó Jóbarát elvtárs által feltüzelve döngették a kaput, most meg beestek rajta és porolják magukat.
Bokros Birka
2015. július 22. 10:05
A vörös ködben fuldokló jó népszabós nokiás dobozok meg a bajai videjó! :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!