„Élesedik az osztályharc. A kormány kénytelen volt – hacsak átmenetileg is – növelni az agrárproletariátus tömegeit, hogy értésére adja az egykori szocialista zöld báróknak, az ő embertelen, védteleneket kizsákmányoló világuknak befellegzett.
A mezőgazdasági idénymunkások soha többé nem lesznek a bolsi nagybirtokos oligarchák kiszolgáltatott bábjai, hanem a keresztény-nemzeti érzelmű gazdák munkaadói gondoskodását élvező büszke munkavállalói. E nagyszerű törekvésben törvénnyel is segítik őket a kormánypártok, ami garanciát jelent arra, hogy bőség és elégedettség kíséri az újonnan – hacsak átmenetileg is – kinevezett agrárproletárok lépéseit. Mert ez a fajta nagyvonalúság és rugalmasság, amely csekély bürokrácia beiktatásával lehetővé teszi a közfoglalkoztatottaknak, hogy mezőgazdasági idénymunkát vállaljanak, nemcsak mint jogi konstrukció lenyűgöző, de kiváló közgazdászokat is ámulatba ejtett, hogy erről külön törvényt kell hozni. Mert eddig úgy volt, hogy akit közmunkával tüntetett ki a nép jólétét megteremtő kormányzati erő, lehet, hogy olyasféle munkát végzett, mint egy mezőgazdasági idénymunkás, de ezt közfoglalkoztatotti minőségében tette, aminek társadalmi presztízse lényegesen magasabb, mint az alkalmi melósé.”