Az álhírek terjesztésével a vesztünkbe rohanunk: ijesztő gyakorlat terjed a közösségi oldalakon
Négyből három hírt anélkül osztanak meg a felhasználók, hogy elolvasnák. Íme, az álhírek terjedésének pszichológiája.
A posztot olvasva nem voltam büszke arra, hogy gawkeres vagyok, pedig egyébként nagyon. Sőt. Szörnyen éreztem magam.
„Ez a nyomorult, béna poszt valósággá változtatta a Gawker ellenségeinek minden igazságtalan kritikáját, és rémes volt arra gondolni, milyen hatással lehet a floridai esküdtekre. Ezért is voltam elképesztően boldog és megkönnyebbült, amikor másnap megláttam az amúgy elképzelhetetlen hírt: Nick Denton tulajdonos – miután megszavaztatta a menedzsmentet is – leszedte a bejegyzést. Nem jogi fenyegetésre, hanem ízlésalapon, azért, mert indokolatlan és gusztustalan volt, potenciálisan tönkretéve egy családot. És az egész céget.
Az ezután történtek megértéséhez fontos tudni, hogy bár Magyarországról nézve az amerikai sajtó maga a Kánaán, a tulajdonosi-saleses befolyásolás itt is létezik. A kompromisszummentes szókimondás mellett a Gawker folyatamosan marketingelt védjegye emiatt az volt, hogy nálunk igazi, áthatolhatatlan fal van a cégvezetés és a szerkesztőség között, és az előbbi soha, semmilyen körülmények között nem utasíthatja szerkesztői döntésre az utóbbit. (...)
Az újságírás – és ez igaz a legjobb újságírásra is – nem mindig kellemes dolog, Néha kegyetlen, durva és áldozatokat hagy maga után. De legalábbis sértett embereket. Ezzel kalkulálni kell, nem is való a blogolás mindenkinek. De ez a dráma is azt mutatja – nekem legalábbis arról mesél – , hogy semmit, még az igazságot sem szabad abszolutizálni. A szívósság és következetesség fontos és jó dolog, a fanatizmus és a vonalasság kevésbé. Én magam is átéltem többször, hogy ha egy szerkesztőséget cseszegetnek, hajlamos önkéntelenül is ráerősíteni arra, amiért piszkálják.
Az Index tulaja azt üzeni, hogy túl sok az orbánozós cím? Nyilván csak orbánozós cím jut az ember eszébe. Hulk Hogan a létében fenyegeti a Gawkert a privát szférája megsértésére hivatkozva? Mutassuk meg, hogy nekünk senki privát szférája sem szent. Valami ilyesmi lehetett talán a lelki rugó a botrányposzt mögött.”