Igazából tudtam, hogy váltanom kellene országot
Ehelyett ott rohadtam szinte minden magyar tévécsatornánál.
A rózsadombi/belvárosi értelmiség egy része továbbra sem akar szembesülni az igazsággal, és megfellebbezhetetlen, bicskanyitogató stílusban mondja meg a magyar rögvalóságban élő lakosságnak, mit kell tennie.
„Szelényi Zsuzsanna balliberális (?) képviselő ráérő idejében magas sarkú cipőjében letipegett a Rózsadomb tetejéről, és reklámlátogatást tett a debreceni menekülttáborban, ahol fél óra leforgása alatt megállapította, hogy minden békés, a menekültekkel nincs gond, csak a kormány folytat hisztériakampányt. (...)
A rózsadombi/belvárosi értelmiség egy része továbbra sem akar szembesülni az igazsággal, és megfellebbezhetetlen, bicskanyitogató stílusban mondja meg a magyar rögvalóságban élő lakosságnak, mit kell tennie. Mindezt abban a hiszemben, hogy joga van hozzá. A menekültkérdésben tett kijelentések egybecsengenek a látványos médiaszereplésekkel: megoldást nem kínálnak, vaktában ötletelnek és teljesen elszakadtak a realitástól. Fel sem merül bennük, hogy az érintett lakosok pontosan tudják, milyen állapotok uralkodnak a menekülttáborok közelében, mivel ők nem csak fél órát töltenek ott, hanem ott van a lakóhelyük. Ha a balliberálisok valóban segíteni szeretnének, akkor PR-mutatványok helyett látogassanak Győrbe, nézzenek körül a köztereken, de Vámosszabadi lakóit is megkérdezhetnék a táborban élő migránsok érdekes viselkedéséről. Legalább húsz éve hallgatjuk a balliberális szájhősködést arról, mennyire idegengyűlölők, rasszisták, kirekesztők vagyunk, lám, most sem lenne itt probléma, ha a kormány nem uszítaná az embereket. Mennyivel egyszerűbb letagadni egy valós problémát, mint megoldást javasolni. (...)
Most vagy annak a több tucat polgármesternek hiszünk, akik rendőri erősítést kértek és tarthatatlannak ítélik a migránshelyzetet, vagy a Szelényi-, Kunhalmi-féle verzió az igaz, miszerint csak hecckampányról, xenofóbiáról és a probléma mesterséges felnagyításáról lenne szó. A valóság megismeréséhez talán ki kellene jönni a rózsadombi/belvárosi kávézókból és megismerkedni a tényekkel. Mégsem ezt teszik. Mert sosem ezt tették. Mindig egyszerűbb volt letagadni egy problémát és megspórolni a valóságból kiinduló, érdemi megoldási javaslatokat. Elég elolvasni a debreceni lakosok Szelényi »békés« helyzetjelentésére adott dühös válaszait, hogy érzékeljük a kontrasztot. A rögvalóságban élők nehezményezték, hogy »könnyű szövegelni a nagyvárosból, betonbiztonságban. Talán nem a menekülteket kellett volna meglátogatni, hanem a helyieket a tábor környékén, és látva, átérezve, hogy hogyan élnek valójában.«”