Mégis, kinek a népirtása?

„A Balkán stabilitása évszázados témája egész Európának, Magyarországnak pedig elemi érdeke. Az uniós csatlakozás vonzó perspektívát jelenthet a térség országainak, de ez a folyamat a jelenlegi európai közhangulatban aligha fog szárnyakat kapni. Kevés olyan politikai erő van a térségben, amelyik mérsékelni tudja az etnikai konfliktusokat, stabil kormányzást tud biztosítani, és még a gazdasági növekedést serkentő gazdaságpolitikát is tud folytatni. Szerbiának most történetesen ilyen vezetése van, Vucsics miniszterelnök a maga szélsőségbe hajló nacionalista múltjával ügyesen tud konszolidálni, ami az egész térség stabilitásának záloga lehet. Ezt méltányolta, s a folytatásra bátorította Vucsicsot múlt heti látogatása alkalmával a német kancellár, s egy nappal előtte az Európai Bizottság elnöke is. (…)

Hogy a srebrenicai mészárlást végül is ki hajlandó népirtásnak nevezni, és ki nem, egy sajátos politikai szómágia része, ami történtek ismeretében egy szégyenletes játék a szavakkal – a nemzetközi politikában korántsem egyedi jelenség. A megemlékezésen szintén résztvevő Ahmet Davutoglu török miniszterelnök genocídiumnak nevezte a 20 évvel ezelőtt történteket, de ne felejtsük el, hogy néhány hónapja, az örmények ellen elkövetett tömegmészárlás 100. évfordulóján pedig éppen hogy óvott a genocídium szó használatától. Igaz, egy meghatóan szép levelet ő is írt.

Mindenki hazabeszél tehát, a vallási közösségeket érintő ügyekben pedig különösen. Mégis, a szombati megemlékezés oldotta valamelyest a Boszniában  még mindig tetten érhető bizalmatlanságot, ami az állam működésképtelenségének is az egyik oka. A muzulmán közösség sebeinek begyógyítása, az uniós tagság nekik is esélyeket tartogató perspektívájának fenntartása pedig elemi érdekünk akkor, amikor az ISIS fenyegetése a Balkánon is megjelent. Tudja ezt Vucsics, tudja ezt Davutoglu, Merkel, Clinton – mi se felejtsük el! Bosznia közel van.”