A pénz nem a fán nő, hanem kizsákmányolásból vagy inflációból származik

„Nagyon szurkolok a görögöknek. Nem, nem mozgat meg Varufakisz sármja (nem is egészen értem, miféle sármról van szó), ennél kicsit összetettebb az ügy.

A globalizációkritikus mozgalmak több, mint egy évtizeddel a 2008-as tőzsdei összeomlás előtt is beszéltek igazságtalan és veszélyes gazdasági rendszerekről. A szoknyájukon üldögélve én is elgondolkodtam, hogy talán a betegre ünnepelt gazdasági növekedés nem jöhet csak úgy a levegőből, és nem is tarthat örökké.

A pénz nem a fán nő, hanem vagy kizsákmányolásból vagy inflációból származik. Az államadósságok pedig, mint általában az uzsorák, nem holmi jótét segítségek, ahogyan a lakáshitel sem filantróp gesztus, hanem a tőkés rendszer erőviszonyait újratermelő, elképesztően nagy profitot hozó politikai üzletek. Arra valók, hogy méltatlanul sok pénzt keressen az, aki nyújtja, és megkössék a kezét annak, aki felveszi őket.

Pedig nem ez az egyetlen módja egy gazdaság működtetésének.

Tegyünk valamit tisztába: a német gazdasági fölény tekintélyes része nem a német adófizetők munkájának hozzáadott értékéből, vagy valami más, misztikus nemzeti teljesítményükből származik, hanem abból, hogy a magországok az Európai Unió intézményes támogatásával gyarmatosították a periféria-országok piacait.

Amit Merkel csinál Cipraszékkal, az olyan, mint amikor az önhitt földesúr puffog az uzsorában elgirhesedett, hülyére hajtott parasztoknak, hogy dolgozzanak többet és egyenek kevesebbet. Mintha ugyan ő maga nem az általuk megtermelt javakból élne. A többi kiszolgáltatott ország ostoba elitjei pedig nyálukat csorgatva törleszkednek a nagyúr lábához, ahelyett, hogy szövetséget kötnének azokkal, akikkel közösek az érdekeik és a sérelmeik.

A Sziriza-kormány most megpróbál leugrani, de legalábbis beljebb csúszni a gazdasági függés és a megszorítások igazságtalan és működésképtelen libikókáján. A hitelezőik nem akarják hagyni, hogy egy politikai alakulat és különösen egy társadalom csak úgy nekiálljon önrendelkezni.

A trojka a következmények nélküli nyerés politikáját támogatja, és ennek az árát próbálja behajtani a görögökön és minden más hasonló helyzetbe került országon is. Nagy komoly monetáris lózungokba öltöztetve valójában meglehetősen primitív dolgok történnek itt.

Kellően fizetőképes tőkés csoportok ügyesen kitalálták maguknak, hogyan állítsanak politikai kézivezérlésre komplett nemzetgazdaságokat, és úgy adják el a saját bizniszüket, mint az egyetlen lehetséges gazdasági modellt. De hát ez kamu.

Ez a világ, ahogy most kinéz, nagyon távol áll attól, amit én minimálisan elviselhetőnek tartanék. Nem tartom elfogadhatónak a jelenlegi játékszabályokat, ahol mindig az erősebb győz, akármilyen méltatlan, alkalmatlan és élhetetlen is, a vesztesnek pedig alázattal kell szolgálnia.

Nem hiszek a versenyben. Szerencsés gyerekek primitív öntömjénezésének tartom a libertáriánus és neokonzervatív szólamokat, amik rendjén valónak tartják ezt a valójában mindannyiunk számára fenyegető, bizonytalan és örömöktől megfosztott állapotot, amiben a legnagyobb élvezetet az kellene nyújtsa, ha jobban jártam, mint valaki más. Ez a mai kapitalizmusunknak az alapköve, és én ebből egy szemernyit sem vagyok hajlandó elfogadni.

Ha ez a mostani görög Untergang csak egy lépéssel is közelebb visz minket ahhoz, hogy meg nem is törjük, de legalább változtathassunk a fennálló tőkés renden, akkor már megéri. Akár belebukni is.”