Amit Merkel csinál Cipraszékkal, az olyan, mint amikor az önhitt földesúr puffog az uzsorában elgirhesedett, hülyére hajtott parasztoknak, hogy dolgozzanak többet és egyenek kevesebbet. Mintha ugyan ő maga nem az általuk megtermelt javakból élne. A többi kiszolgáltatott ország ostoba elitjei pedig nyálukat csorgatva törleszkednek a nagyúr lábához, ahelyett, hogy szövetséget kötnének azokkal, akikkel közösek az érdekeik és a sérelmeik.
A Sziriza-kormány most megpróbál leugrani, de legalábbis beljebb csúszni a gazdasági függés és a megszorítások igazságtalan és működésképtelen libikókáján. A hitelezőik nem akarják hagyni, hogy egy politikai alakulat és különösen egy társadalom csak úgy nekiálljon önrendelkezni.
A trojka a következmények nélküli nyerés politikáját támogatja, és ennek az árát próbálja behajtani a görögökön és minden más hasonló helyzetbe került országon is. Nagy komoly monetáris lózungokba öltöztetve valójában meglehetősen primitív dolgok történnek itt.
Kellően fizetőképes tőkés csoportok ügyesen kitalálták maguknak, hogyan állítsanak politikai kézivezérlésre komplett nemzetgazdaságokat, és úgy adják el a saját bizniszüket, mint az egyetlen lehetséges gazdasági modellt. De hát ez kamu.
Ez a világ, ahogy most kinéz, nagyon távol áll attól, amit én minimálisan elviselhetőnek tartanék. Nem tartom elfogadhatónak a jelenlegi játékszabályokat, ahol mindig az erősebb győz, akármilyen méltatlan, alkalmatlan és élhetetlen is, a vesztesnek pedig alázattal kell szolgálnia.