A vidéki Magyarország halott?

„Nincs itt semmi. Tényleg nincs. Egy-két tejüzem, vagy húsfeldolgozó, ahol a szerencséseknek jut munka. Roncs kerékpárokon a hihetetlen hőségben is kaszával közlekedő emberek, mennek ki a földre, vagy éppen a munkaerőpiacra visszavezető közmunka keretében árkot tisztítani. Nem most lett ilyen ez az ország, csóró volt ez szinte mindig, de az utóbbi években sikerül még nagyobbra nyitni az ollót.

Nincsen kocsma, nincsen cukrászda, alig jön csirkecomb, ha nem vagy ott reggel nyolcra, kilenckor már nem kapsz. Nem kél el, ne rohadjon meg a pultban, jogos. Újság jön pár darab, résen kell lenni, itt aztán van verseny. Vagy talán pont nincsen, fél- vagy éppen teljesen hülye celebek magánéleti baszakodása, kétes luxusa és a hamis próféták cukormázas szavai a Buksi kutyát sem érdekli. A szűkösség s a minimalizmus nagyon is kézzel fogható. Direkt nem írom le a településneveket, mert nem szeretnék senkit megbántani, van baj elég egy bunkó blogger nélkül is. Csodálom ezeket az embereket, mert szó szerint a semmiből varázsolják elő az élet feltételeit és egész életük egy nagy lemondás.

Nem most csodálkozom rá először a »vidéki« Magyarországra. Emellett önmagában bosszúsággal tölt el a »vidék/főváros« felosztás, mert ez itt nem csupán földrajzi értelemben vett kitétel. Szóval nem a »messziről gyütt ember« szavai ezek, hanem olyasvalakié, aki sok éve maga is menekülőre fogta, amikor rájött arra, hogy szülőhelyén a nulla után csak a mínusz következhet, ha beledöglik is.

Életminőség, élet és halál, megélhetés, esély és lehetőség éles szétválasztása ez, jó nagy adag lenézéssel a vidék felé. Markáns vonal, más világok. Gigászi szegregáció.”