„A Muravidéken most csend van, s az újabban az energiafüggőség miatt Robert Fico szlovák kormányfő is inkább a négy fal közt szidja a magyarokat, mint nyilvánosan. Nem úgy román kollégája, akinek bűnlajstroma végeláthatatlan. Ennek egyik fő eleme a marosvásárhelyi magyar orvosoktatás évekre történt elgáncsolása. Aztán ott van még a székely szimbólumok és elöljárók ellen folytatott hadjárat, valamint Székelyföld tervezett szétdarabolása a közigazgatási átszervezés ürügyén. De Victor Ponta miatt nem kerülhetett végső nyughelyére a székely írófejedelem, Nyirő József sem, akinek a hamvai után Bukarest valóságos hajtóvadászatot indított. Az autonómiaformák elutasítása pedig már csak hab a tortán a szocialista utódpárt vezetőségében.
A doktori disszertációját más szerzőktől összelopkodó Ponta alól azonban az elmúlt hetekben látványosan kiszaladt a talaj. Júliusban kénytelen volt visszalépni pártja elnöki tisztségéből, hogy ne rontsa annak megítélését, miután a korrupcióellenes ügyészség bűnvádi eljárást kezdeményezett ellene, mert valós munkavégzés nélkül, hamisított tevékenységi beszámolók alapján vett fel havi két-háromezer eurós ügyvédi honoráriumokat.