A saját multikulturális ország kibékítésén és szeretetén keresztül juthat el minden nemzetállam a soknemzetiségű és sokkultúrájú Európa szeretetéhez és fenntartásához.
„A magyar miniszterelnök így értelmezi saját politikai beállítódását: »Magyar fejjel kell gondolkodnom. Ez épp eléggé nehéz. Ezért a magyar álláspontot a nemzeti érdekekből vezetjük le.« Orbán Viktornak számtalan híve van Nyugat-Európában, elismert tudósok, művészek, politikusok olyan személynek látják, aki szembe mert szállni a legyőzhetetlennek hitt kommunista nómenklatúrával, és miután annak vezetői és ideológusai hatalommentési szándékkal liberálisokká váltak (és mint ilyenek most nem a keleti szomszédhoz, hanem a Nyugathoz dörgölőznek), ő átlátott a szitán, és következetesen végigviszi Magyarország felszabadítását. A Frankfurter Allgemeine Zeitungnak nyilatkozta, hogy ha »25 év egy nem posztkommunista nemzedéknek nem volt elég (hogy megszabadítsa a kommunizmustól és a kommunistáktól az országot – B. J.), akkor ez azt jelenti, hogy nem eléggé tehetséges«.
Szellemi, kulturális, érzelmi ügyekről van szó, az önálló, öntudatos, nem parancsteljesítő, nem külföldről irányított polgár neveléséről, a világnézetről, az egyéni szabadságról, az önmeghatározásról, a saját országról, és benne az egyének önmaguk által meghatározott helyéről. (…)
Mikor nyugati újságírók azt sugallják, hogy a magyar miniszterelnök patriotizmusa nem modern fogalom, elfelejtik, hogy éppen a nagy frankfurti gondolkodó, Jürgen Habermas alkotta meg az országában nagyon is divatos »alkotmányos patriotizmus« fogalmat. Őt pedig még senki nem vádolta antimodernizmussal. Orbán a gyökerektől független szeretetről beszél a saját ország iránt, melyet minden itt élő ember otthonának kíván. A saját multikulturális ország kibékítésén és szeretetén keresztül juthat el minden nemzetállam a soknemzetiségű és sokkultúrájú Európa szeretetéhez és fenntartásához. Lehetséges ennél többre törekedni, ennél többet javasolni egy ország, egy kontinens szabadságra és jólétre vágyó polgárainak?