Nehezen álltam meg mosolygás nélkül, amikor Andrew Duff brit liberális-föderalista EP-képviselő felvázolta nekem a nézeteit a „kétlépcsős Európáról”, ahol a magot a föderális állammá váló eurózóna alkotja, a többiek pedig „társult tagokként” vennének részt az EU-ban.
Az utópikus felvetés azonban egyre kevésbé tűnik utópikusnak, miután a görög válság nyomán felelős pozícióban lévő politikusok is emlegetni kezdtek egy hasonló modellt. Legutóbb Jacques Delors 90. születésnapjára időzítve Francois Hollande francia elnök értekezett a közös eurókormányzat szükségességéről, amihez közös büdzsé és parlament is társulna. Martin Schulz EP-elnök pedig kinyilatkoztatta: fontos európai kérdésekben nem kellene hagyni, hogy a nemzetállami miniszterelnökök döntsenek. Nem sokkal korábban a német és a francia gazdasági miniszterek közös cikket írtak a Guardianben arról, hogy harmonizálni kellene egyes adónemeket és a minimálbért az EU-ban, és ami a legfontosabb: az eurózónában elkülönült végrehajtó intézményrendszert és erősebb hatásköröket szorgalmaztak.
Ha pedig a franciák és a németek ilyen nagy egyetértésben akarnak valamilyen uniós reformot, akkor abból könnyen lehet, hogy előbb-utóbb (jelen esetben persze inkább utóbb) lesz is valami – és ez a projekt leginkább nekik érné meg.
Egyértelmű, hogy az eurózónás kormány megteremtése a görög válság tapasztalatai miatt került most elő. A történet iróniája egyébként, hogy az euró ötletének az egyik nem túlreklámozott célja az újraegyesült Németország lehetőség szerinti kontroll alatt tartása volt. Ehhez képest most úgy látszik, a franciákkal karöltve elintéznék a németek, hogy jogilag is ők legyenek a főnökök az eurózónában, és ne fordulhasson még egyszer olyan elő, hogy például a görögök beleköpnek a levesükbe.
Épp ezért – annak ellenére, hogy egyelőre inkább csak a német és francia baloldal nyomja a témát – egyáltalán nem olyan biztos, hogy Németországban vagy Franciaországban később ne lenne akár jobbközép politikusok számára is felvállalható a téma. Hiszen lehetne azzal érvelni, hogy egy közös eurózónás kormány alatt nem fordulhatna elő, hogy a pazarló görögökre költsék a németek vagy a franciák adóeuróit, mert egy közös eurózónás kormány nem is engedné az országokat így eladósodni.