„Az elmúlt két évtizedben a Demokrata Párt lényegesen eltolódott a baloldal irányába; nagyobb mértékben, mint a republikánusok tették azt az ellenkező irányba. A Republikánus Párt a legtöbb kulcskérdésben nem változtatott jelentősen álláspontján a Gingrich-korszakban (a '90-es évek közepe) képviseltekhez képest.
Jól szemlélteti a Demokrata Párt balra tolódását, ha összehasonlítjuk Barack Obamát és Bill Clintont. 1992-ben Clinton centrista új demokrataként (centrist New Democrat) szerepelt. Számos tekintetben jól kormányzott. Jóváhagyta a »három csapás« (»three strikes and you're out«) büntetőpolitikát és 100 ezer rendőr utcákra való vezénylését javasolta. (...)
A Clinton-korszak alatt a törvényhozói teljesítmény megkoronázása a jóléti reform volt. Obama ezzel szemben meglazította a jóléti juttatásokból a munka világába (»welfare-to-work«) történő átállás követelményeit. Obama liberálisabb a melegjogok, vallásszabadság, abortusz, droglegalizáció és klímaváltozás terén, mint Clinton volt. Sokkal több figyelmet összpontosít a jövedelmi egyenlőtlenségre, mint Clinton, aki a lehetőséget és a mobilitást hangsúlyozta ki. (...)
Clinton csökkentette a tőkehozadéki adó mértékét, Obama az emelésére tett javaslatot. Clinton csökkentette a kiadásokat és többletet hozott létre. Obama alatt a kiadások és a hiány rekordszinteket értek el. A külpolitikát tekintve Obama a hagyományos szövetségesekkel sokkal kritikusabb volt, míg az ellenfelekkel szemben erőtlenebbül lépett föl, mint Clinton. Obama gyakran cselekedett úgy, mintha az amerikai erő egy probléma lenne, amire a megoldás a korlátozás vagy a visszavonulás. (...)
A Clinton-elnökség óta a Demokrata Párt folyamatosan balra tolódott. Valójában Obamában az újraválasztása óta felszabadult a belső progresszív énje.”