Az eltűnt férfiasság nyomában

„Nem vagyok buzeráns” – jelentette ki Kocsis Máté férfias szóhasználattal Ungár Klárának a közéletbe minimum inkorrekt, személyeskedő módon bedobott megjegyzéseire. Férfiasság – ezt a címet adta G. Fodor Gábor az első emberről szóló lírai költeményének, melyben ezt a cövekként álló, ágaskodó ambíciót a Nyugat rejtett erőforrásának nevezi. Bátorság, kiállás, határozottság, döntéshez szükséges erő – röviden így foglalhatjuk össze, hogy mit is gondol GFG férfiasságnak. Orbán Viktor is úton-útfélen igyekszik használni a szót, úgy tűnik a fenti értelemben. „Most kell férfiasnak lenni, mert tíz év múlva nem fogunk ráismerni az országra”– mondta például a bevándorlással kapcsolatban. Itt egy másik is: „Álljon ki, legyen férfi, és vállalja, amit állít" – üzenete André Goodfriendnek a kitiltási ügy hajrájában. Legyen határozott, legyen bátor, legyen – férfi.

Nem vagyok elégedett a férfiasság fenti definíciójával. Dohszagú, megfáradt, üres definíció ez. Talán a nők nem határozottak? Nem bátrak? Nem állnak ki magukért? Nincs meg bennük a döntéshez szükséges erő? Ha saját tapasztalataim alapján kellene ítélnem, akkor a fenti definíciókra manapság nyugodtan aggathatnánk a „nőiesség” szót is. De ha nem a fenti erények kell keresnünk a férfiasságot, akkor hol? Mitől férfi a férfi, ha manapság a fent sorolt erények nem privilégiumai többé? (És nem csak többé: hiszen a történelemben rengeteg olyan női szereplővel találkozhatunk, aki felmutatta a fenti erényeket.)

Megvallom, hogy nem sok tippem van. Ami jelenleg biztosnak tűnik, hogy biológiailag a két nem markánsan különbözik: nem tart ott az orvostudomány, hogy egy férfi hordja ki a gyereket. Ez egy olyan határ, amin eddig nem lehetett túllépnie azoknak sem, akik férfi testben nőnek, vagy éppen női testben férfinak érzik magukat. Sokan bizonyára az isteni tervezésnek, a Teremtés rendjének tekintik ezt – én leginkább biológiai/evolúciós esetlegességnek. Ennyiben körül tudom határolni a férfiasságot/nőiességet – nem kizárva, hogy férfi/női testben is meglehet a vágy, az ösztön az eddig elérhetetlen akarására.

Ezen túl azonban évtizedek óta bizonytalan a terep. Nem csörtetünk többé csatába nehéz páncélokban, a férfiak fizikai erőfölénye az atombombák, drónok és lézerágyúk korában ebben az ősi formájában felesleges többé. A modern társadalmakban nem kell fizikailag megvédeni a családot, a birtokot, ezeket a funkciókat ellátja az állam – egyre több nőnemű rendőrrel és katonával. A politika, a tudomány és az üzlet sem a férfiak játszótere többé – véletlenül kiderült, hogy a nőknek is nagyszerű meglátásaik vannak ezeken a területeken. Ráadásul a család fenntartásában anyagilag is egyenlő részt tudnak vállalni a nők – miközben határozottan, kitartóan, döntéshez szükséges erővel még a gyereknevelés oroszlánrészét is vállalják. Kik vagyunk mi ilyen csodás lények mellett?

Régóta gondolkodom ezen, de nem jutok el a pontos definícióig – mármint a biológiain kívül, ami ráadásul a férfiak esetében negatív: nem tudunk szülni. És közben azt érezhetjük, hogy nincs is ránk annyira szükség (lásd fent). Olyan, mintha egy évszázada zavarban lennénk, keresnénk a kiutat; miközben sokan úgy élik meg az egészet, mint egy háborút: mintha a különböző gender-tudományok művelői, a moderált és radikális feministák, na meg persze a„meleglobbi” folyamatosan tűz alatt tartaná megtépázott bástyáinkat, mintha mi lennénk a kisebbség, mintha a mi jogaink lennének veszélyben.

Ahogy ezen elmélkedtem, azt vettem észre, hogy mások ugyan definíciót nem, de pótlékot találtak a férfiasság meghatározásához. Sokan azok közül, akikben van annyi tartás és ráció, hogy a nőket ne támadja saját zavara miatt, rátaláltak a Megfelelő Pótlékra: a meleg férfiakra, akik nem nők, hanem hogy is mondjam − árulók. Egyrészről azt figyeltem meg, hogy ha sok férfi összejön, akkor szinte állandóak a buzizós poénok, utána elcsattan persze egy „no homo”, gépiesen mosolyogva, kötelességszerűen összekacsintva. Mi nem olyanok vagyunk, mi férfiak vagyunk. Gyakori a szinte beteges görcs attól, hogy nehogy melegnek tartsanak egy férfit.

Hozzátartozik ehhez, hogy egy nagybetűs Férfinak egyébként a leszbikusokkal nincs baja. Tisztázzuk rögtön: azokkal a leszbikusokkal nincs baja, akiket a pornófilmekben lát, amikor két csinos hölgy enyeleg egymással. Futottam bele olyan kommentbe, ami kijelentette: ha két faszi csókolózik az undorító, de persze ha két csaj, az jöhet! Persze csak ha csinosak és megfelelő paraméterekkel rendelkeznek. Ezeket a véleményeket nem sorolnám a melegpárti hangok közé.

Ez a leginkább (de nem kizárólag) az elefántcsonttornyon kívül, vidéken megtapasztalt jelenség egy másik szinten, cizelláltabban, filozófiailag alátámasztva lecsapódik az értelmiség és kevésbé cizelláltan a politikai elit körében is. Tarlós István visszataszítónak és nem természetesnek tartja a melegek felvonulását, Kocsis Máté pedig legszívesebben a nagybani piac parkolójába száműzné a Pride-ot. Orbán Viktor kötelességének érzi, hogy megjegyezze: mikor Matolcsy Györgyre néz, nem „ferdeséggel” teszi ezt.

A konzervatív, polgári publicisztikában, többek között ezeken a hasábokon Szilvay kolléga harcol (Szebb új világ-sorozat) a gender-tudományok és a „meleglobbi” vélt (és esetenként valós) túlkapásaival – legutóbb például a queerekről futtatott egy gyors eszmét. Szőnyi Szilárd, a Heti Válasz szerkesztője az utóbbi időszakban hetente hergelte a baloldali-liberális-progresszív közvéleményt írásaival. Bayer Zsolt is hozzászólt a kérdéshez, természetesen a maga sajátos, szerintem értékelhetetlen stílusában. Részben ide sorolhatjuk másik becses kollégám, Stumpf András rohamát a melegség nyilvános megvallásának fontossága ellen. Egy további, minőségileg persze másik kategória pedig a radikális jobboldali csoportok egyértelmű– akár fizikailag is megnyilvánuló – véleménye.

Nem gondolom, hogy a kollégáim, illetve a többi említett személy homofób lenne (Bayer Zsolt mondjuk büszkén állítja: „LESZARJUK A HO­MO­FÓBIA ELLENI VILÁGNAPOT! Leszarjuk az idióta világot, amelyben ez egyáltalán létezik. Pontosan ugyanannyi jogunk van homofóbnak lenni, mint bármi másnak.”). Nem szorgalmaznak jogfosztást, nem tagadják a melegek jogát a létezéshez; mindössze a jogkiterjesztés ellen lépnek fel, illetve a melegek társadalmi beilleszkedésének problémáit bagatellizálják – elfelejtve azt, hogy ők maguk könnyen megtehetnek egy csomó olyan dolgot, amit meleg embertársaik nem. Abban azonban biztos vagyok, hogy szélmalomharcot vívnak, ráadásul egy délibábbal. Eközben – tudatosan vagy tudat alatt, szándékkal vagy szándékolatlanul – saját férfiasságukat egyfajta tagadásként fogják fel, vagy a fent említett GFG-i, szerintem használhatatlan definíciót veszik alapul.

Én egyik ilyenfajta férfiasságból sem kérek. Az én férfiasság-érzetem nem abból fakad, hogy Orbán Viktor vagy akárki más határozott; de nem is abból, hogy nem vagyok „buzeráns”, és ezt még közhírré is teszem. A férfiasság-érzet véleményem szerint ezektől független, kifejezetten pozitív dolog kell, hogy legyen. Úgy látom, hogy a témában jelenleg csak öngyőzködés, önigazolás, pótlék-keresés folyik – káros mellékhatásként viszont olyan embereket sértünk meg és adott esetben alázunk meg, akiknek a mi saját nyűgünkhöz semmi köze nincs. Nekik viszont minden joguk megvan, hogy hozzánk hasonlóan szabadon, nyíltan és boldogan éljék le az életüket.

Nem ostromlott erődben vagyunk. Itt lenne az ideje kinyitni a kapukat.