Nem vehetik el a magyarok munkáját

„Tegyük fel, hogy egy alacsonyan képzett bevándorló érkezik a lakóhelyemre, aki munkát keres. Megtehetem, hogy, mondjuk, fizetek neki azért, hogy helyettem elvégezze otthon a takarítást. De mégis hogyan tudná ez növelni az én reálbéremet? Úgy, hogy míg korábban nekem kellett magam után kitakarítanom, azzal, hogy ezt a munkát kiszervezem másnak, a korábban erre fordított időt olyan tevékenységre használhatom fel, amiben termelékenyebb vagyok, mint a takarításban. Ezzel pedig összességében mindketten jól járunk. Én és az újonnan érkezett bevándorló is többet fogunk keresni.

Történetünk a komparatív előnyök elvének egyik érvényesülését mutatja be. Ha én egy alacsony hozzáadott értékű munkát magasabb képzettségem miatt magasabb alternatívaköltséggel tudok elvégezni (tehát: a piac számára értékesebb munkát tudnék adott idő alatt végezni), mint a másik ember, akkor hajlandó leszek neki annyit fizetni, hogy ő ezt átvállalja tőlem. Így mindkettőnk jóléte növekszik. Ez tehát az egyik mechanizmus. A másik az, hogy a bevándorlók nemcsak a munkapiac kínálati oldalán jelennek meg, hanem keresletet is támasztanak javak és szolgáltatások iránt.

Ez is egy legalább Adam Smith óta ismert mechanizmus: ha a piac mérete növekszik, több termék és szolgáltatás előállítására tudunk szakosodni, mivel lesz elég ember, aki azok iránt keresletet támaszt. Mindez pedig a munka iránti kereslet növekedéséhez vezet, ami pedig egyaránt növeli a béreket és a foglalkoztatást. Empirikus bizonyíték is van arra, hogy a fenti mechanizmusok közvetítésével a bevándorlók feltehetőleg inkább teremtenek, mintsem elvesznek munkahelyeket.”