„A napokban a hozzám eljutott néhány dokumentum alapján viszont biztosan állíthatjuk: léteznek megvalósíthatósági tanulmányok, ezeket azonban nem véletlenül tartják titokban” – írja blogján Jávor Benedek, a PM EP-képviselője, aki régóta szeretné nyilvánosságra hozni a paksi beruházást megalapozó tanulmányokat. A Jávor által most közölt dokumentumok egyike megjegyzéseket fűz a megvalósíthatósági tanulmányhoz; míg a másik két dokumentum közül az egyik az új objektum vízhűtésével, a másik pedig az új atomerőmű rendszerbe illeszthetőségéről szól.
Az első dokumentum egy belső MVM-es feljegyzés, amely a megvalósíthatósági tanulmányra reagál: ez alapján a nevezett dokumentum gyenge minőségűnek tűnik, amely elavult adatokkal és homályos költségszámításokkal operál; ráadásul akkor formájában a megjegyzések szerint arra enged következtetni, hogy az új blokk Paks I kapacitását fogja kiszorítani a termelésből. „Indokolt a tanulmány költségekkel foglalkozó fejezetének felülvizsgálata” – írják egy helyen. A rendszerbe illesztésről ezt írja az MVM-es belső feljegyzés: „kiegészítő feltételek nélkül fennáll a veszélye annak, hogy az új blokkok belépése Paks I. kapacitásának bizonyos hányadát szorítja ki a termelésből”.