Két ember, aki fényes nappal az utcán lopja el Magyarországot

2015. június 29. 13:05

Az elmúlt években sorra hallottuk, ki nem tagja a közösségnek, ki nem számít magyarnak, ma pedig eljutottunk odáig, hogy a magyarságot, a trikolórt arra használják, hogy magyar állampolgárok véleménynyilvánítása ellen tüntessenek.

2015. június 29. 13:05
Jámbor András
Jámbor András
Kettős Mérce

Csak Magyarországon több tízezren, világszerte pedig több millióan cserélték le a Facebook-profilképüket, hogy ezzel fejezzék ki, örülnek az USA Legfelsőbb Bírósága által meghozott döntésnek, amely legalizálja az azonos neműek házasságát az országban. Mindezt látva, két ember, a Fidesz polgármestere és kommunikációs igazgatója, Kocsis Máté, illetve Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár is lecserélte a képét magyar trikolórosra.

És nem a fociválogatott egyik sikere után tették ezt, vagy a magyar közösség valamely sikere után, mely közösségnek melegek, zsidók, transzneműek, cigányok, baloldaliak, liberálisok, konzervatívok, heteroszexuálisok, szélsőjobboldaliak, fideszesek, jobbikosok, MSZP-sek, DK-sok, LMP-sek, PM-esek, az Együtt vagy bármely más párt támogatói is tagjai. Tehát nem Magyarország valamely sikere, a közösség valamely sikere az, amit ez a trikolór itt jelképez. Hanem fogták és saját politikai szándékuk szerint jól megerőszakolták azt.

Fényes nappal, mindenki szeme láttára, nagy nyilvánosság előtt sajátítják ki, lopják el a közösség szimbólumát, és nem valami kényszer hatására, hanem örömmel, sőt demonstratíve direkt azért, hogy mások, akik az életüket ugyanennek a nemzetnek tagjaiként élik, lássák, hogy Magyarország nem róluk szól a Fidesz rendszerébe. Hogy fájjon. Fájjon az országnak, fájjon azoknak, akik ennek az országnak az állampolgárai. (...)

Az elmúlt években sorra hallottuk, ki nem tagja a közösségnek, ki nem számít magyarnak, ma pedig eljutottunk odáig, hogy a magyarságot, a trikolórt arra használják, hogy magyar állampolgárok véleménynyilvánítása ellen tüntessenek.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 116 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2015. július 01. 09:30
Vannak meleg barátaim és a facebookon is. Megnéztem mindegyiket, egyik sem cserélte le szivárványszínűre a fényképét. Nem a kefélés életük központi kérdése, ami elborítja agyukat, intelligenciájukat és kultúrájukat.De persze van olyan is aki szivárványoz. Nos ő az ismerőseim között nem is meleg, csak a nyavalya tudja miért, kissé exhibicionista.
catalina9
2015. június 30. 15:36
„A médiában dolgozó zsidóknak kiemelt szerepük van abban, hogy Amerikában lehetővé vált a melegházasság” – fogalmazott Joe Biden, az Egyesült Államok alelnöke kedden este a Demokrata Párt havonta megrendezett fogadásán, amelyet idén májusban a zsidóságnak szenteltek a szervezők – írja a hvg. Mint írják, Joe Biden /USA alelnök/ rövid beszédében kifejtette, szerinte „ami a leginkább befolyásolja az amerikai (melegjogi) mozgalmakat, illetve az amerikai hozzáállást, az a művészetek és a kultúra”. Ennek kapcsán említette a közösségi médiát, valamint a Will és Grace néven ismert népszerű amerikai sorozatot, amelyben „kiemelkedő szerepe volt a zsidóknak”….„Lefogadom, hogy a Hollywoodban, valamint a közösségi médiában történt változások 85 százaléka az iparágban dolgozó zsidó vezetőknek tudható be” – fogalmazott az amerikai alelnök, majd hozzátette, bár a „BEFOLYÁSUK TÉNYLEG HATALMAS, ez csak és kizárólag a jó ügyet szolgálja”.
áfonya
2015. június 30. 09:46
Az egyik ez családostól. Több mint anyós Apró Piroska - Több mint anyós! 1-3. rész. Apró Piroska és az üzlet Gyurcsány Ferenc anyósa az ország egyik legtitokzatosabb személyisége. Az Index három részes sorozata eddig sosem látott részletességgel dolgozza fel az Apró Piroska családjában szinte mindenkinek volt köze államtitkokhoz. Róla és férjér"ol is terjednek pletykák, hogy gazdasági kémkedéssel foglalkozhattak. Világ életében rejtőzköködő ember volt, a nyilvánosságot mindig kerülte. Volt munkatársai szerint furcsa titokzatosság lengte körbe. Ha lemaradt a cikk első részéről, itt elolvashatja. http://index.hu/belfold/1piroska3970/ http://tdyweb.wbteam.com/AproPiroska.htm
kitiltott
2015. június 29. 19:30
Ez a jámbor ökör is egy LMBTQ-s buzi?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!