Séta Queensben

„Orbán Viktor bevándorlás elleni politikájának van egy rendkívül pozitív haszna. Rámutatott arra, hogy voltaképpen mi Magyarország legfőbb problémája, miért kietlen, reménytelen, megfeneklett és provinciális. Ez a sokszínűség hiányzik belőle. Ennek az országnak vérfrissítésre, új energiákra, inspirációkra lenne szüksége, amely csak kívülről jöhet. Ezt a népet a bevándorlók tudnák megszabadítani a saját történelmi, kulturális és politikai zsákutcáiból, a hazug nemzeti identitás bilincseiből, köztük az idegenekkel szembeni gyanakvástól, ellenségességtől.

Ez a gyanakvás aztán átszáll mindenkire. Én már ötödik éve nem lépek elvből a NER földjére, és ha nem muszáj, tiltakozásból nem is teszem be a lábam oda, ahol ilyen embertelen rezsim uralkodik, s amíg ezt a nép eltűri, sőt támogatja. De arra jól emlékszem, hogy a pesti metróra felszállni már akkor is egyenlő volt egy teljes átvilágítással. Az embert bámulják, a szemeikkel felfalják, érezni lehet a gyanakvást, a rosszindulatot. Mit akar ez itt? Ki ez? Hova megy? Honnan van neki ilyen táskája? Hogy néz ki?

Amikor riportokra mentem vidékre, de a gyerekkoromat is vidéken töltöttem, hasonló élményeim voltak. Ha megjelent egy idegen autó, mindenki figyelte, ki az, mit akar? Az öregemberek szúrós szemmel álltak a kapuban, mindenkit megnéztek a kalap alatt, és látszott a gyanakvó tekintet, mit akar ez itt, minek jön ide? Ki ez az idegen? Zárd be asszony az ólat. Ilyen a belterjes világ. Sütött a rosszindulatú feltételezés. New Yorkban soha nem éreztem, hogy bárki megbámult volna, a szemeivel átvilágított volna, vagy egy kicsit is éreztette volna, hogy negatív vagy bármilyen véleménye lenne. Az ember élménye a természetes elfogadás és a szabadság. Egy multikulturális, sokszínű világban, ahol nem rekesztenek ki senkit, szabadok az emberek. Senkit nem rág belül a méreg, ha meglát valakit, aki nem olyan, mint ő, senki nem száll le a villamosról a kutakodó pillantások elől.”