Megélhetési népszínmű négy felvonásban

„Az olvasó nem csodálkozik. Tudja, hogy a politikus az a személy, aki mindenhez ért, és mindenhez kicsit jobban, mint aki abból él. Olyan, akár a kritikus, csak esetében a vélemény mellé hatalom is jár. A Parlament folyosóin szájról szájra terjeng Cesare Borgia története, aki állítólag maga festette a Mona Lisa felső harmadát, és így lett a kép tökéletes. E szellemben készült a Sámándob is. (…)

Epilógus

Huszonöt éve mennek csatába. Huszonöt éve hazudják, hogy ez lesz az utolsó ütközet, de most győzniük kell. Huszonöt éve még az olvasó is elhitte. Huszonöt éve nézi ezt a hitvány, hazug darabot ripacsokkal, lőcsökkel és pőcsökkel. Az olvasó az expót csak egy fegyvernek látja Földes és Szőcs kezében, amire hivatkozva belerángathatják őt a polgárháborúba, ahogy Földest és Szőcsöt is csupán fegyvernek látja Bayer és Szily kezében, akik csak arra jók, hogy segítségükkel azok a másikba gázolhassanak.

Az olvasó most úgy érzi, hogy hiába volt Bayer nagy gyónása alig pár hete a Hír24-en, pont ott folytatja, ahol a bűnbánat előtt abbahagyta. Az olvasó úgy érzi továbbá, hogy Szily hiába tesz gesztusokat, ha később mindig megtér mesteréhez, Gyurcsány nagy mesemondójához, Tóta W. Árpádhoz. Íme az ócska komédia, amelyet az olvasó mégis tragédiaként él meg. Nem érti, vajon miért tartják huszonöt éve műsoron. Az előadás folytatódik. A nézőtér lassan kiürül.”