„2015-öt írunk. És akkor most itt állunk, a lediktátorozott miniszterelnökünkkel, aki gondoskodik róla, hogy Magyarország újra slágertéma legyen az európai médiában. Van itt minden: halálbüntetéssel riogatás, bevándorló-ellenesség, propagandagyáros közmédia, EU-pénzek lenyúlása – lehet válogatni. Nem is értem, mi lett az 1998-as álmokból. Vagy hogy visszaadja-e őket valaki.
Persze tudom, hogy nem adja. És, sajnos, Orbán Viktor is tudja. Hallatszik minden mondatában, látszik minden pillantásában, hogy tökéletesen tisztában van az Európai Unió működésével. Azaz működésképtelenségével. Indult már Magyarország ellen több tucat eljárás és vizsgálat, számon tartani is nehéz; ilyen fenyegetés, olyan nyilatkozat. Na és mi lett az eredmény? Ma másként viszonyul a magyar kormány Európához...?
Amikor 1998-ban ott ültem a brüsszeli termekben, megszeppenve figyeltem, micsoda hatalmas, befolyásos szervezet az EU. És azon töprengtem, milyen végtelenül szép lenne, ha egyszer mi is a tagjai lehetnénk. Néhány évre rá tagok lettünk, ami tényleg végtelenül szép. S végtelenül kiábrándító, mennyire nem tud (nem akar) az unió hatalmat gyakorolni az ünneprontó tagállamokkal szemben. Amelyek vezetőit diktátorként köszönthetik a csúcstalálkozókon, és ezen igazából senki sem csodálkozik. Csak kínosan mosolyog.”