Megint meghallgatták Orbánt. De minek?

„Ismét, immár sokadjára volt téma Magyarország az Európai Parlament ülésén, most éppen a bevándorlás kérdése és a halálbüntetés miatt. Orbán Viktor most is személyesen ment el, hogy részt vegyen a vitában. Aztán minden lezajlott a szokásos forgatókönyv szerint.

Ez a forgatókönyv most már nagyon sok ideje ugyanaz. Van valami ügy, általában a Habony-művek és Orbán állnak elő vele. Szinte tök mindegy mi az, a lényeg, hogy fent lehessen vele tartani a háborús retorikát és lehetőleg jól megmutassa, hogy Orbán Viktor még mindig ugyanaz a szabadságharcos, mint volt 1988-89-ben, csak most éppen az EU ellen. Általában nincs szó valódi ügyről, valódi javaslatról, vitatható intézkedésről. Most éppen a halálbüntetés és a bevándorlás kérdése került terítékre. Mindegyik egy jó nagy lufi, amivel a kormánypárt által vizionált, széljobbra áttévedt kormánypártiakat akarja visszaterelgetni a megfelelő akolba a miniszterelnök.

Szóval Orbán bemond valami durvát, ami azért éppen eléggé közel van a sarki kocsmában uralkodó vox populihoz. Bevándorlók ne jöjjenek, a buzik maradjanak a négy fal között, legyen halálbüntetés, de nem is, inkább csak vita legyen róla, mert hát na. Nincs javaslat, nincs intézkedés, csak kommunikációs attak van, tematizálás, gumicsont-dobás. Sejtet; mond is valamit, meg nem is; utal erre vagy arra, persze leszögezve, hogy csinálná, csinálná, csak a keze, hát az ugye meg van kötve. Uralja a pillanatot, ahogy GFG mondaná, vagy legalábbis kísérletet tesz rá. És csodák csodája: sikerül neki.

A kis- és nagykutyák pedig menetrendszerűen ugranak, morognak, csaholnak, vonyítanak. A baloldali politikusok DK-tól MSZP-ig, PM-től Együttig, Bokrostól Schmuckig számonkérik az európai értékeket, amelyek láthatóan az ég világon senkit nem érdekelnek Magyarországon. Nem értem, mi a terv. Hogy ha sokat mondogatják, talán ötvenegyezredszerre majd felszisszen az a vágyálmokban létező mértéktartó közvélemény, hogy micsodamód sérülnek itt az európai értékek? Aztán rögtön leszavaz az összefogásra? Még jó, hogy nem követeltek vizsgálatot! Az lett volna a nem semmi!

Ha a hazai ellenzék nyomorúsága nem lenne elég elkeserítő, rögtön itt vannak európai kollégáik, akik hamarjában megszervezték a lehető legnagyobb nyilvánosságot a magyar miniszterelnök általuk megvetett véleményének. A néppártiak szokás szerint hallgathattak, a szocdem, liberális és zöld képviselők pedig újra elmondhatták összes aggályukat Orbán Viktorral és rendszerével kapcsolatban, pedig láthatóan ez sem érdekel senkit. A miniszterelnök pedig újra nagy nyilvánosság előtt sorolhatta el kormánya vélt sikereit, beszélhetett arról, hogy mit is gondolnak a magyarok a világ dolgairól és elmondhatta, hogy ő csak a szólás szabadságáért küzd.

A világsajtó leközli Orbán magasröptű gondolatait, egyesek szörnyülködnek, mások bólogatnak. A hazai sajtó egyik fele megírja, hogy Orbánra nagyon csúnyán rápirítottak; a másik fele pedig azt írja meg, hogy ismét micsoda győzelmet aratott a miniszterelnök európai porondon. A miniszterelnök pedig csak sütkérezik a figyelemben: íme, tényleg ő lesz a vezetője a bevándorlással kapcsolatos egyik európai álláspontnak.

S hogy miért is beszélhet Orbán gond nélkül a magyarok nevében? Többek között azért, mert nem tudjuk, hogy mit tenne bevándorlás- és menekültügyben az MSZP, a DK, az Együtt, a PM, a Liberálisok, a MoMa, vagy akár az LMP. Azt tudjuk mindössze, hogy azt nem, amit Orbán Viktor, mert az vállalhatatlan, meg aljas, meg a fene tudja, micsoda. Rendben, sok tekintetben egyet is értek. De mi a jó fenét csinálnának vele ők? Kérdés és vita nélkül magukévá tennék az Európai Bizottság javaslatát? Arról van véleményük? Hogy értékelik a helyzetet?

Talán sosem fogjuk megtudni. Lehet, hogy nem veszítünk sokat.”