Tényleg csak egy kicsi hiányzott

„Szóval, a második lépés munkája volt soron most, de közbeszólt az eső: bár úgy volt, hogy hétvégén két cimborám látogatására is számíthattunk, pénteken lemondtam a találkákat, mert a meteorológiai mérőállomásom szerint az emúlt két napban 50 mm körüli csapadék esett és a további napokra is esőt jósoltak az erre hivatottak. Az eső egyébként már nagyon hiányzott, két hónapja lényegében aszály volt. Aztán jöttek a friss előrejelzések, hogy vasárnap és hétfőn jobb idő lesz, így vasárnap reggel összepakoltuk a családot és mentünk a szőlőbe dolgozni. Őrült iramban láttunk munkához: az volt a terv, hogy délután hajtásválogatunk, este pedig (amikor csendesedni szokott a szél) megpermetezek.

Le a kalappal a feleségem előtt, nagyon jó tempót diktálva gyönyörűen befejeztük délután hat órára a zöldmunkát (bár rettenetesen elfáradtunk), hazavittük a gyerekeket fürödni, mi pedig visszamentünk a szőlőbe permetezni. És ekkor szólt közbe permetezőm, és azt mondta: eddig és ne tovább. Ugyanis elromlott a dugattyúja, és minden egyes pumpálásnál magasra lövellt a gépből a permet, és visszahullott a nyakamba. Érezni kell, hogy mikor veszít az ember: ezen a ponton feladtuk a munkát. Gyorsan segítséget kértem Krisztiántól, aki odaígérte Balázs munkaerejét és permetezőgépét másnap reggelre — de az egész éjjel fújó szél meghozta az esőt, így a permetezés elmaradt. Ez azért baj, mert egy tőkén már láttam a lisztharmatnak jelét — de nem tudok mit csinálni. Ha kiderül az idő, Krisztián meg fogja permetezni a szőlőt — mi pedig megint pakoltunk és hazajöttünk.”