Végleges bukásra van ítélve a politikai korrektség

2015. május 18. 12:25

A liberalizált baloldal megtagadta a tanulást, az alkalmazkodást, miközben súlyos társadalmi problémákat depolitizált azzal, hogy semlegesítette nyelvét.

2015. május 18. 12:25
Pető Péter
Pető Péter
Népszabadság

„A beszédmód kérdését Orbán Viktor küldte újra fókuszba évértékelőjén, amikor közölte: a magyar természeténél fogva politikailag inkorrekt. Erre sokan a kormányfőre rontottak, mivel rondaságot szólt. Pedig épp annyira bizonyítható állításának igazsága, amennyire annak tagadása. Már csak azért is, mert a PC-nek még csak definícióját sem ismerjük. Nincs pontos tudásunk szabályairól, keretéről. Ennek ellenére sokan hevesen reagáltak a miniszterelnöki fordulatra, néhányan meg az atomvillanásos hasonlatra, pedig egyiknek sincs tétje.

Mintha a kilencvenes évek nyelvi konszenzusán ne lenne már régen túl a #yolo taggel szimbolizálható életforma-liberális, a majd húsz éve hódító South Park-sorozat, Michel Houellebecq, a kortárs sztárírók egyike, meg úgy egyáltalán: az internet. A nyelvről persze fontos beszélni, ám nem a régiről, hanem arról, amely értelmezhető a kortárs kihívások között. Már csak azért is, mert azt látjuk: a radikális jobboldal nagy tempóban növeli támogatottságát több európai országban, nem függetlenül attól, hogy a liberalizált baloldal megtagadta a tanulást, az alkalmazkodást, miközben súlyos társadalmi problémákat depolitizált azzal, hogy semlegesítette nyelvét.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2015. május 18. 17:53
„A politikai korrektség az elme fasizmusa” – szögezte le Michael Walsh, aki úgy látja: a politikailag korrekt hozzáállás ugyanúgy „nagy illúziókhoz” vezet, ahogy a kommunista blokk is illúzióban élt, nem ismerve saját társadalmai valóságát, amire csak a rendszerváltás után derült fény. „Az újságírónak a valóságról kell írnia, akkor is, ha nem szereti azt” - jegyezte meg. A kérdésre, hogy az Egyesült Államokban is elterjedt-e a politikai korrektség, hiszen az inkább Európa jellemzőjének tűnik, azt válaszolta, hogy hazájában nagy népszerűségnek örvendett a marxista frankfurti iskola, amely elterjesztette a pc-felfogást. A politikai korrektség eredetileg viccek tárgya volt, de „nyafogós emberek egész sora elterjesztette”.
luga
2015. május 18. 13:15
Eddig minden csapból a balliberált agymosás folyt. Elege lett belőle mindenkinek. Beütött az internet, benneteket kiütött.
Zokni
2015. május 18. 13:14
E kivonatból nem értem a mondandóját, de az biztosan nem igaz, hogy a magyar azért inkorrekt politikailag, mert nem ismeri a PC pontos definícióját. Nem kell ehhez ismerni semmit. Orbán állítása "magyarul", a szó szoros értelmében egyszerűen azt jelenti, hogy a magyar egy bunkóparaszt. (Természetesen itt NEM a tisztes foglalkozásra kell gondolni...)
Brigadéros
2015. május 18. 13:13
A PC beszéd korunk mételye. mocskos eufemizmus, ami eltakarja lényeget, maszatol, és persze hagyja eszkalálódni a problémákat, ahelyett, hogy szembenézve velük...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!