Ellenforradalmárok

2015. május 13. 08:26

Orbán viszont úgy véli, hogy az egyenesen ellenforradalmár, aki nem azt teszi, amit a Fidesz – vö: Orbán – gondol.

2015. május 13. 08:26
Németh Péter
Németh Péter
Népszava

Nos, a Bayer-showban a Fidesz elnöke megtalálta a megfelelő ellentétpárt, s bár ettől idáig óvakodott, itt már bátorságot merítve kijelentette: az ellenforradalmárok persze igyekeztek mindenben megakadályozni a forradalmi mozgalom érvényesülését, de lám, 2014-ben a választók visszaigazolták tetteik, kormányzásuk helyességét.

És akkor most tegyük egymás mellé Balla György és Orbán Viktor szavait; azonnal kiderül belőlük, miként is gondolkodnak ezek az emberek a demokráciáról. Balla szerint ugye az ellenzék nem érti az emberek problémáit, de ráadásul nem is érdekli őket, ebből fakadnak a fölösleges viták, amelyek ha nem ragaszkodnánk a demokratikus látszatokhoz – értsd: autokráciában – elkerülhetőek lennének. Orbán viszont úgy véli, hogy az egyenesen ellenforradalmár, aki nem azt teszi, amit a Fidesz – vö: Orbán – gondol. Hiszen csak ez a párt, illetve csak a jelenleg regnáló miniszterelnök az, aki tudja mi kell az embereknek, ő tud a nép nyelvén szólni (mostantól talán Rogán Antal is), ő érti és érzi, mit akarnak az emberek. Azt meg már mi is tudjuk, mit érdemelnek az ellenforradalmárok. Az ellenforradalmárokra, a történelem tanítása szerint halálbüntetés vár.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2015. május 13. 18:22
Petikém, a komcsik már ilyenek, de hiszen éppen neked mondjam!
Peter8811
2015. május 13. 14:10
Gyurcsány apja is forradalmat mondott arra amit ti ellenforradalomnak hívtatok Péter bácsi. Így múlik el a Népszava dicsősége.
Csigorin
2015. május 13. 13:41
A vö az azt jelenti hogy vesd össze. Ide legfeljebb az illik, hogy ti (tudniillik). Ujsagiro uram.
pollip
2015. május 13. 12:52
Németh Péternek még a gondolatolvasás sem megy. Manapság az ellenzék tele van feltételezésekkel, Tények nélkül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!