A keményen buzizó kisember

„Orbán hétfői szürreális gondolatmenete a következő pontokban foglalható össze: Magyarország egy toleráns ország, ami nem azt jelenti, hogy "tőlünk különböző életfelfogásokat azonos szabályozás alá vonnánk, mint a sajátjainkat" (1:16). A melegség is egy ilyen életfelfogás (1:19), de szerencsére ez az egyébként csak nagyvárosi kozmopolita környezetben jelentkező izé Budapesten egészen normális mederben folyik (2:20). Méltó zárásként pedig kifejtette, hogy »ha bármelyik irányba elmozdítjuk ezt a rendszert, akár mi erőteljesebb szabályokkal lépünk föl, akár a homoszexuálisok közössége kirívóbb magatartást tanúsít, akkor szerintem a mostani békés, nyugodt és egyensúlyi állapot meg fog bomlani« (2:35).

Nem fogok belemenni abba, hogy az nem életfelfogás kérdése, kibe vagyok szerelmes, hogy kivel élvezem a szexet, kivel tudom elképzelni a párkapcsolat mindennapjait. Még abba se, hogy Magyarország Budapesten kívüli részén mennyire lehetetlenül nehéz ma melegnek lenni: nincs hol ismerkedni, szórakozni, nincs közösség, ahová biztonságba lehet vonulni. Azért sincs, mert a miniszterelnök a homofóbia elleni világnapon kirekeszt és fenyeget.

A lényeg ugyanis a válasz kezdete és vége, ami bár első hallásra melegekről és a melegeknek szól, igazából akárkihez és mindenkihez lett címezve. A miniszterelnök kirekeszt, mert miközben arról delirál, hogy bár Magyarország komoly és toleráns ország, ez nem azt jelenti, hogy »tőlünk különböző életfelfogásokat azonos szabályozás alá vonnánk, mint a sajátjainkat«. Tehát aki magyar, annak az életfelfogása nembuzi, a buzi életfelfogást követőek pedig nemmagyarok. Hogy ki tartozik a miniszterelnöki T/1-be, azt nyilván a miniszterelnök maga dönti el: akik ettől különböznek, azokat tolerálják (vagy sem). (...)

Elmondhatatlanul elegem van abból, hogy a NER, miközben az utolsó rozsdás szögig szétlopja a hazámat, »csak a legfelsö tízezer számára eredményez jólétet, és az oda való bejutás is immáron csak családi, vérségi alapon lehetséges«, egy ideje a magánéletem egyre több pontját is szeretné saját szája íze szerint szabályozni. Akárhányszor, akármilyen hangosan mondja el a miniszterelnök vagy bármelyik táskahordozója, hogy szerinte én aberrált vagyok, amazok meg szegregálva jók, emezeket meg ki kell tiltani a közterületekről, azok meg húzzanak haza Szíriába és különben is kuss, akkor sem vagyok hajlandó megfelelni nekik. Így egyszerűen nem lehet élni. Nem fogom be a számat, nem költözöm külföldre, nem ügyelek a NER békés, nyugodt egyensúlyi állapotára és leszarom a fenyegetéseit. Ezért mentem ki tegnap délután tüntetni a menekültekért, mert velük ellentétben én még legalább úgy-ahogy megtűrt polgára vagyok az országnak. De előtte a Kossuth téren még »provokatívan« megcsókoltam a pasimat. Ahogy Rosa Parks is »provokatívan« ült le a buszon Montgomeryben, ahogy előtte Emmeline Pankhurst is »provokatív« volt Angliában, ahogy előttük pedig Jézus “provokatívan” kiparancsolta a kufárokat a templomokból. Vegyük már végre észre, hogy mindent és mindenkit megfojtanak és mindent tönkretesznek, aki és ami nem ők. És mi minden vállrándítással, minden meghunyászkodással, minden kussolással ehhez asszisztálunk.”