Valami történt Pünkösdkor

„(Gondoltam, ma, Pünkösd napján, kora hajnalban majd csak találok valami jó kis általános összefoglalót az ünnepről valamelyik közéleti portálon. Nem hitbuzgalmi iratot kerestem. Csak valami kulturális reflexió-félét arra, hogy ma, akárhogyan is, a világnak ezen a részén, amelyen élünk, Pünkösd van. Végignéztem jó néhány hírkeresőt. Semmi.)

Kétségtelen, hogy a nagy keresztyén ünnepek közül a Pünkösd a legkevésbé megfogható. A kulturálatlanságnak az ma már szinte bevett, mondhatnám szalonképes szintje, hogy az emberek egy igen jelentős részének fogalma sincs a többi keresztyén ünnepről sem, de a Pünkösdöt aztán végképp elhomályosítja az általános tudatlanság. Pedig nem kell ahhoz még keresztyénnek sem lenni, hogy az esemény évezredes történeti jelentőségét ma is elismerjük. Éppen napjainkban, amikor a kultúra, a kultúrák kérdése Európában politikai csatározások közepette ugyan, de mégis a közbeszéd nagy témájává vált. A felvilágosodás szellemében természetesen lehet azt mondani, hogy a pünkösdi esemény nem az, aminek a keresztyének mondják, ezért aztán legfeljebb csak mint vallástörténeti kuriózum érdemli meg a figyelmet, de voltaképpen mai világunknak nincs már semmi köze hozzá, ez már csak a »keresztény világ«-nak nevezett identitáscsoport ügye. Eszerint egy meghatározó vallás ünnepéhez, legyen szó bármelyik vallásról is, akkor van közöm, ha hiszek benne. Sajátos logika.

De ezen nem érdemes vitatkozni. Mert a lényeg mégis csak az, hogy valami történt ott és akkor, aminek aztán a történelem folyamatára alapvető befolyása lett, mint ezt kétezer év múltán visszatekintve minden kétséget kizáróan megállapíthatjuk. Az történt, hogy valamilyen titokzatos módon Jézus története a keresztre feszítésével nem vált a történelem lezárt epizódjává, hanem tovább folytatódott, mert emberek kapcsolatban maradtak és kapcsolatba kerültek vele. Még azt is lehet mondani természetesen az úgynevezett »józan ész« alapján, hogy ez a kapcsolat nem több illúziónál, avagy valamiféle pszichózisnál. Csakhogy ezzel az, ami történt, még nem magyarázható, hiszen ebben a kapcsolatban megszületett valami, a keresztyénség, s annak intézményes kifejeződése az egyház, amely minden túlzás nélkül az európai történelem főszereplőjévé vált, s amelynek folyományaként a mai Európa megszületett. 

(...)

De éppen a mai népmozgások okozta kihívások mutatják a leginkább, hogy a civilizációk természetét nem ismerjük igazán. Valószínűleg sokkal mélyebb és tartósabb, s mai világunkat is lényegesen erőteljesebben meghatározó folyamatokról van itt szó. Igenis, racionálisan is feltételezhető, hogy a civilizációk végleges meghaladása illúziónak bizonyul, s az emberi nem objektív egységéhez vezető út nem a történelem megszüntetésén, hanem a »régiek« újraértelmezésén keresztül vezet. S erre a legjobb példák épp Európának azok az országai, amelyekről eleddig úgy tűnt, mintha már rég elfelejtették volna saját keresztyén civilizációjukat. Mintha inkább tanúi lehetnénk egy újrainduló civilizációs öntudatosodási folyamatnak, amelynek mai lecsapódása a multikultúra mibenléte körüli vita.

A Pünkösd: eredettörténet. Valami történt ott és akkor. Természetesen lehet tagadni az erről szóló keresztyén bizonyságtételt. De ez még nem szünteti meg azt a tényt, hogy az, ami akkor történt egy eddig kétezer éves folyamat elindítójává vált. Ehhez a civilizációs folyamathoz természetesen mindenki úgy viszonyul, ahogy akar. Azonosulhat vele, vagy elutasíthatja. Ám ettől még ez a kétezer esztendő mint legfőbb viszonyítási pont, és Európában még a tagadásában is legszélesebb önértelmezési keret nem számolható fel és nem cserélhető le.”