Visszakézből a Juncker-pofonról – Sallerológia kezdőknek és haladóknak

Sokan kajánkodnak most, hogy a nevükben is milyen jót lekevert Jucker és hogy megmondta Orbánnak mekkora diktátor. Ebből is látszik, mennyire nincsenek tisztában vele, hogy az offhore-királynak becézett Juncker egy totál vállalhatatlan multi-stróman, aki abszolút nem hiteles alternatíva a szintén vállalhatatlan Orbánhoz képest. Így lehet kocsmai verekedés szintjére vinni a politizálást, immár az európai porondon is... Bravó!

 

Amúgy meg, amit Juncker csinált Orbánnal és hasonlóan más országok vezetőivel, ez a ripacskodó, jópofaságnak álcázott pofozkodás, teljesen példátlan durvaság a diplomáciában. Ha nincsenek valós európai uniós szankciók, akkor kiknek bohóckodik ez és minek? Így merő pótcselekvés a pofon. Az meg nem kisebb botrány, hogy Juncker uniós komisszár lehetett mint Orbán országvezetése, mert azt jelzi, hogy európai szinten is oligarchia van és tesznek magasról a demokráciára. Junckernek ki fog viselt dolgaiért taslit adni? Pedig ráférne, mert a nemzeti oligarchiához képest a globál-európai nem kisebbik rossz, hanem nagyobb. Ő pedig annak a strómanja, amit cikkek sorából illene tudnunk.

 

Akkor térjünk gyorsan észhez és mondjuk ki a nemzetközi jogben evidens tételt: egy ország miniszterelnökét megrendszabályozni kizárólag az adott ország állampolgárainak joga és kötelessége. Ehhez békeidőben junckereknek, goodfriendeknek, putyinoknak sem közük, sem felhatalmazásuk nem lehet. Amíg még nem médiafigurák képviselték az államokat, egy ilyen gesztust államfők között mindenki egyértelműen casus bellinek tekintett volna, úri társaságban pedig egy ilyen sértés tizedéért simán párbajoztak. (Ma csak jópofa mém és azért nincs súlya a politikusok úgyszólván bármilyen csekedetének, mert nyílt kamuzás és öncélú valóságshow a közélet az úgynevezett demokráciákban is.) Ez a ripacs vadbarom Juncker ráadásul gyakorlatilag áldozattá teszi Orbánt és szimbolikusan legitimálja EU ellenes „szabadságharcos” propagandáját, amivel kifejezetten rossz szolgálatot tesz a magyar demokratáknak.

 

Több szempont többet láttat. Nézzük meg a pofont máshonnan is: mi a fő baj a szélsőségesekkel (pl nácik, stb)? Az, hogy DEHUMANIZÁLJÁK ellenfeleiket és azt sugallják: velük bármit meg lehet tenni, hisz az ilyen „nem ember”. Tisztelettel kérdem: egy embert bármilyen szituációban jogunk van pofon vágni? Ez eszköz bármire? Például nem a nevelés csődjeként illik emlegetni az „apai pofont”? Nem azért utasítjuk vissza (joggal) amikor Orbán saller-joggal lép fel ilyen-olyan témában, mert ez nem legitim eszköz? Mert a pofon megszégyeníti a másikat és emberi méltóságát sérti.

 

Kedves olvasó, függetlenül attól, hogy mit gondolunk Orbán politikájáról, szerinted nem kell tiszteletben tartani emberi méltóságát? Még akkor is, ha ő maga nem tartja tiszteletben másokét! És akkor még nem beszéltünk az ország méltóságáról, amit ez a pofon elég durván sért, mert sajnos, aki kapta, abban a szituációban minket képviselt, így a pofon a mi arcunkon is csattant. A tiéden is, nyájas olvasó. Úgyhogy ne örülj, hogy helyetted egy idegen tette helyre a miniszterelnöködet, mert az a te dolgod lenne, nem az övé és a te hibád is, hogy idáig fajulhatott a helyzet, ami így dupla szégyen. Erre a szégyenre pedig most nemcsak megfelelő választ nem látunk, de már a szégyenérzet is mintha elmúlt volna túl sokunkban.