Halálbüntetés – Csak az tudja, mit jelent, aki kihirdetett ilyet

2015. május 07. 15:59

„Az ítéletet hajtsák végre” – ezt az utasítást kellett adnom. Megtörtént. Felakasztották.

2015. május 07. 15:59
dr. Nagy Zoltán
Kisalföld

(A Kisalföldnek nyilatkozott dr. Nagy Zoltán bíró, aki az utolsó halálos ítéletet meghozta Győr-Moson-Sopron megyében).)

„Az ügyben egy agglegény volt a vádlott, a faluban kocsmatöltelékként emlegették. Kinézett magának egy fiatal asszonyt, akinek férje, két gyermeke volt. Az asszony kerülte a közeledését, de egy búcsúban nem lehet, nem illik visszautasítani a táncra való felkérést. Ő megtette. A vádlott ezt zokon vette. Mi az, hogy őt visszautasítják?! Mérhetetlen harag és gyűlölet alakult ki benne, ehhez a jellemtorzuláshoz nyilván az alkoholizmusa is hozzátett. Elhatározta, hogy rettenetes bosszút áll az asszonyon és a férjen is.

Egy éjjel késsel megjelent a kertben, a zajokra kijött a férj, akit azonnal szíven szúrt. Ezt követően pedig az anyával is végzett, mintegy negyven késszúrással. A kicsi gyerekek közben a házban voltak, mit sem sejtettek arról, mi történik. Amikor a szülők nem jöttek vissza a házba, átmentek a szomszédba, de szerencsére nem vették észre, hogy mi történt. A felnőtt szomszédok hajnalban találták meg a holttesteket. (...)

A tárgyalás során nyilvánvalóvá vált, hogy milyen irányba haladunk. Ténybelileg és jogilag könnyű esetnek minősült. Nem volt kétséges az elkövető személye, a gyilkosság módja. Az előre kiterveltség egyértelmű volt, az is, hogy több emberen elkövetett gyilkosságról van szó. A különös kegyetlenség is megállt. Az aljas indokot szintén megállapítottuk, hiszen pusztán azért kellett meghalnia a kétgyermekes anyának, mert elutasította az »udvarlóját«. Abban az időben, ha több súlyosbító körülmény is megállt, a törvény lehetővé – de nem kötelezővé – tette a halálbüntetés kiszabását. Ebben az esetben a beszámíthatóság volt a kulcskérdés számomra. Megvizsgálták az embert, beszámítható volt.

Egy dolog maradt: tudom-e alkalmazni a törvényi passzust? Ez nem kicsi lelki teher. Megfogadtam, hogy ha ez az ember szembe tud nézni azzal, amit csinált; a saját tette súlya alatt képes megtörni, akkor az lesz az ő büntetése. Az életét így kell meghagyni. De nem engedte. Mert azon kívül, hogy saját magát sajnálta, a fogát fájlalta, a börtönkosztot panaszolta, semmivel nem foglalkozott.

Kifejezetten figyeltem az arcát, amikor ítéletet hirdettem. Ha láttak már faarcot, akkor az övé olyan volt. Ezt a pillanatot a vádlottnál sokkal jobban megsínylette a bíró. De egy szót kimondani, ami ráadásul nem végleges, hisz még több fórumon megvizsgálják, semmi ahhoz képest, ami a végrehajtás közben vár a törvény szolgájára...

Minden fokot megjárt az ügy. Maradt a halálos ítélet. Az akkori törvény szerint a végrehajtás az elsőfokú bíró feladata, az pedig én voltam. A kegyelmi kérvény elutasítását a börtönben hirdettem ki, s azt is én mondtam ki, hogy másnap kivégzik a gyilkost. Az egykoron faarcú ember összeomlott. Artikulálatlanul üvöltött, gesztikulált, nem lehetett érteni, mit mond. Elmeorvos vizsgálta meg, még egyszer, utoljára.

Másnap reggel mentünk a végrehajtásra. Egy ütött-kopott asztalt tettek ki egy nagy hodályban. Behozták a férfit, aki ellenkezett. A karjánál emelték fel, rúgkapált. Az utolsó kívánságát teljesítették előtte: az édesanyjával beszélhetett, valami ételt is kért. Még egyszer ki kellett hirdetnem az összes határozatot, de az ismételt ordítozástól alig hallottam a saját hangomat. »Az ítéletet hajtsák végre« – ezt az utasítást kellett adnom. Megtörtént. Felakasztották. Utána még tizenöt percig, síri csendben, a teremben vártuk az orvosi vizsgálat eredményét, hogy valóban meghalt.

Mindez olyan szörnyű, borzalmas dolog, hogy akkor és ott kimondtam magamban: ezt nem szabad többé megcsinálni. Az államnak szólt a gondolatom, s én csak reménykedhettem abban, hogy nem lesz részem hasonlóban. Nem az eset miatt. Az egyértelmű volt. De az állam nem ölhet. Akkor sem. Most sem.”

Amerika választ! Kövesse élőben november 5-én a Mandiner Facebook-oldalán vagy YouTube-csatornáján!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 100 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tündér_Lala
2018. június 26. 09:30
Bizonyos, hogy rettnetes élmény lehetett. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a Kádár éra utolsó 10-15 évének (nem sok ilyen volt) ez a gyakorlata rendben volt. Olyanokat ítéltek halálra, mint a Sós (tucatnyi embert ölt meg a bűntársaival, akiket azután elkapart kukoricásokban) vagy pedifil gyilkosokat akik áldozataikat megölték. Lássuk be, hogy nevelésükre semmi esély nem volt. Másrész ennek a büntetési formának az eltörlése az elvetemültség fokát emelte. Azelött nem volt divat öregeket 3000 Ft-ért megölni a lumpen rétegek körében sem, mert tudták: ezért ők is az életükkel fizethetnek. Vannak olyan elmaradott és primitiv létformák, ahol csak ez a visszatartó erő. Ne keverjük ide a többi életellenes bűncselekményt, mert azért akkor sem járt halálbüntetés. Elismerem, hogy vannak ellenérvek. A legfontosabb a tévedés lehetősége. Ennek esélye viszont azt hiszem minimalizálható. A kérdés, hány ártatlan életet mentene meg a fenálló fenyegetettség és hány ártatlant ítélnének halálra.
írmag
2016. június 17. 19:41
Lehet, nem mint bírónak kellett volna állást találnod: soha ne vegyél részt személyesen másik ember életének aljas kiirtásában, és később majd nem kell tiltakoznod az azért járó halálbüntetés ellen. Szerintem, kurva egyszerű, többen – egymástól függetlenül - kitalálták, mint a kampósbotot.
na még ez is
2016. május 10. 22:03
linkelj már nekem kérlek egy szándékos emberölést, amiért három évnél rövidebb szabvesztet szabott ki a bíróság! köszi
atila68
2016. február 17. 13:03
40 késszúrással.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!