Orbánnak úgyis mindannyian csak a vesztesei leszünk

Ez az egyik – és talán a legfontosabb – magyarázata annak, hogy Orbán miért tudott 2014-ben háromszor is fölényesen választásokat nyerni. Pedig öt éve nincs nap, hogy a Fidesz-uralom ne sértene meg újabb és újabb társadalmi rétegeket (legutóbb az egészségügyi dolgozókat), hogy ne korlátoznák újabb és újabb kipécézett csoportok önállóságát (legutóbb az egyetemi hallgatókét), hogy ne derülne ki valamely ájtatos pofával ismételt ostobaságról, hogy orbitális hazugság (például a vasárnapi boltbezárások családbarát jellege). Nincs nap, hogy, ne tipornák két lábbal a jogállami vagy európai normákat (l. halálbüntetés), hogy ne vennének ki a zsebünkből újabb és újabb tízmilliárdokat (l. a brókerbotrányok veszteseinek megmentése).

(...)

Hiába egyetlen év jó gazdasági eredményei, ha a kivándorlás növekedését, az iskolázottság folyamatos visszaszorulását, az önálló gondolkodás ellehetetlenülését, az alul lévők megalázását, a felül lévők panamáit nem állítja meg semmi. Az egyre gyakoribb, ám a résztvevők számát tekintve parányi tüntetések az elhallgatás, a közöny és a belenyugvás szürkeségébe simulnak bele, a kormányzó elit napról napra nyilvánosságra kerülő botrányos ügyei ellenére is. Csak rövid távon nyer újabb és újabb csatákat Orbán kormánya. Az Európai Unióval folytatott szabadságharc, a kis hírekből generált nagy győzelmi jelentések lassan megszokottá, azután unalmassá válnak. Unalmában azonban még egyetlen nép sem csinált forradalmat – a magyar sem fog. Várunk. Godot-ra?