Óriási a szakadék a valós hazai borkultúra és a szakma ízlése között

„Egy normál borkóstolós-, vagy egy borrégióban tett látogatás -leírásban csak a legkiemelkedőbb borokról olvasunk. Megkóstoltok egy nap simán 30-40 tételt, de csak a legjobb 4-5-ről írtok. Nálunk az volt a kérés, hogy minden bor kapjon kóstolójegyzetet: az autodidakta hobbi-borász és a több évtizedes tapasztatlattal és szakmai képzéssel rendelkező multi-nagyságú cégnél dolgozó borász terméke is. A másik kérésünk az volt, hogy csak őszintén. Születtek nagyon szubjektív és az őszinteséget az udvariatlansággal összekeverő írások is idén.

A legnagyobb probléma, és ami miatt nem látom tovább értelmét ennek a tipusú megmérettetésnek azonban az, hogy a kóstolójegyzetek idén is és tavaly is nagyon nagy szórást mutattak egymáshoz képest, ill. továbbra is gyökeresen ellentmondanak a kereskedői tapasztalatoknak. Továbbra is jellemző az, hogy a szakma kevésbé eladható borokat éltet, a legjobban fogyó, népszerű tételekről pedig lesújtó véleménnyel van. Azaz továbbra is óriási a szakadék a valós hazai borkultúra és a szakma ízlése között. Mindezek miatt nagyon nehéz lenne szerintem még egyszer meggyőzni a borászokat arról, hogy egy ilyen fórumon való megjelenés tényleg a szakmai fejlődésüket szolgálja, és hogy az itt elhangzottak/leírtak irányt mutatnak, mivel szinte ahány az írás, annyiféle az irány is.

A személyes véleményem egyébként a hazai borszakítészkedésről, hogy – tisztelet a kivételnek mint mindig- de jó magyar szokás szerint ebben is próbálunk a nyugat után menni, és a világtrendeket utánozni. Én azt látom, hogy a hazai trendformáló szakemberek túl sokszor és túl sokan figyelmen kívül hagyják ( lenézik? ) a magyar borszokásokat, ízlést, és ízvilág-jellegzetességeket. Én nagyon szomorú lennék, ha a somlói egyszer majd csakis olyan lenne, mint amilyennek ti, szakírók szeretnétek, mert akkor kis túlzással nem tudnám, hogy egy jó francia dél-afrikai vagy amerikai bort iszom–e.”