A végső visszaszámlálás

„Az ember nevű főemlős, akárcsak a többi élőlény, minden energiájával ragaszkodik élőhelyéhez, de közben mindig készen áll arra is, hogy útra keljen.

Többnyire azért, mert az addigi élőhely már nem adja meg számára élete fenntartásának alapvető feltételeit. Minden élőlény viselkedését három egyetemes hajtóerő szabályozza: a létfenntartás, a fajfenntartás és a territóriumért való küzdelem. Ha megpróbáljuk megérteni a nagy népvándorlások lételméleti lényegét, akkor nagyjából minden esetben ugyanazt találjuk. Valami történik az eredeti élőhellyel, ami részben külső hatásokkal, részben az ott élők belső önújrateremtési rendszerében bekövetkező drámai változásokkal írható le.

A modern Nyugat színre lépésével éppen ilyen dráma játszódott le, mert valami olyat vitt végbe, ami korábban elképzelhetetlen volt: egyszerűen »összenyitotta« a világ egészét, majd brutális és megállíthatatlan expanziójával szétroncsolta valamennyi, rajta kívül létező kultúra alapszövetét. A Nyugat tehát egy olyan brutális »csúcsragadozóként« lépett a világtörténelem színpadára, amely »alanyi jogon« tekinti saját »territóriumának« az egész világot. Kegyetlen, primitív, brutális módon élősködő civilizációja, amely totálisan uralkodik a világ felett, azóta is sikeresen őrzi ezt a pozícióját, de most valami változóban van. Kíméletlen beavatkozásaival ugyanis a Nyugat olyan láncreakciószerű öngerjesztő örvényléseket indított el, amelyeket láthatóan most már ő maga sem tud ellenőrizni.”